Néhány napja azzal lepték meg a közvéleményt az egri frakcióülésről kiszivárgott információk, hogy Orbán hosszasan értekezett arról, hogy ellene puccsot kíséreltek meg, de azt leverték. A kiszivágott hírekből úgy tűnt, hogy ezt pártján belül is támogatták és esetlegesen egy más párton belüli politikusra cserélték volna le. Lázár az ülés után cáfolta a hírt, így Orbán, mint a mesében hozott is puccsot, meg nem is. Az ilyen kettős beszéd azért jó, mert akinek szól az üzenet, az úgyis megérti, de a közvéleményben fenntartja a bizonytalanságot az információ valóságát illetően.
Meg is értem, hogy Orbán cáfolta a hírt, mert az elég sok következtetésre adott volna alkalmat.
1. Kiderült volna, hogy nem az ország, sőt még csak nem is a kormány ellen folyik a támadás, hanem személyesen Orbán Viktor ellen. Ez pedig Orbán kommunikációjának lényegét érinti, mert láthatólag kommunikációjának immár központi és leglényegesebb elemévé vált, hogy csak ő képes a magyar érdekeket normális módon megvédelmezni a külső befolyástól.
2. Kiderült volna, hogy Orbánban erősebb a paranoia, mint az sokan gondolnák, mert az, hogy elmozdítására tettek erőfeszítéseket az nyilvánvaló tény, de erről nem szokás beszélni.
3. Kiderült volna, hogy a Fidesz frakció nem egységes, mert abban vannak olyan „vakondokok”, akik Orbán elleni lázadásra mernek szítani. Ez megtörné a mögötte felsorakozott tábor egységességébe vetett hitet, még az is lehet, hogy egyeseket gondolkodásra ösztönözne. Ha a táboron belül is vannak, akik elmozdítását tervezik, akkor talán mégis van gond?
4. Kiderült volna, hogy nyugaton tényleg iszonyatosan népszerűtlen és hiteltelen és egyúttal az is, hogy a nyugati körök elsősorban a Fideszben keresik utódját. Ez pedig szintén bátoríthat egyeseket.
5. Kiderült volna, hogy a szocialisták, akik az egész puccs nyugati kapcsolattartói voltak sem a Fideszt akarják leváltani, csak Orbánt szeretnék lecserélni. Ez pedig a szocik hazaárulásának értékét erősen csökkenti.
De Orbán az a politikus, aki szinte semmit nem mond véletlenül. Így jól jött neki a kiszivárogtatás, mert akinek értenie kellett, az értette.
1. Megüzente volna, hogy figyel, és név szerint tudja, hogy kik szervezkedtek ellene.
2. Megüzente volna, hogy ha ez így megy tovább, ennek következményei lesznek. El kell dönteni, hogy velünk vagy ellenünk, nincs középút.
3. Megüzente volna, hogy érdemes félni.
4. Megüzente volna, hogy feltétlen lojalitást vár.
5. Megüzente volna, hogy erős és a CNN, Amerika sem képesek leváltani. Nem érdemes ezzel próbálkozni.
De Orbán nem mondott semmit, talán puccs sem volt, szóval az egész csak egy elméleti okoskodás.
Az anti-Széchenyik kora
Címkék: korrupció oligarchia esélyegyenlőség deák széchenyi pártpénztárnok
2012.02.07. 22:01
Ma, a politika szeret mindent Széchenyiről elnevezni, de szellemiségével nem sokat törődik. Korában ugyanis a nemzet legjobbjai azon fáradoztak, miként tudják saját vagyonuk felhasználásával a közösség céljait szolgálni, hogyan tudják saját előjogaikat megszűntetni, hogy azok ne álljanak a fejlődés útjában. Ma az ellenkezője történik. Egy új kiváltságos réteg épülésének vagyunk szemtanúi, akik azzal foglalkoznak, hogyan tudják a közösség pénzével saját céljaikat szolgálni. De a történelem legnagyobb alakjai nem a pártpénztárnokok, akik saját előjogaik kiépítésén dolgoznak, hanem a Széchenyik, Batthyányok, Deákok, akik képesek egyéni és pártérdekeiket, akár életüket is magasabb célokért áldozni.
A magyar történelem egyik legfelemelőbb szakasza a 19. század, amikor nemzetünk legnagyobbjai ráébredtek, hogy saját nemesi előjogaik hátráltatják az ország fejlődését és ezért le kell őket bontani. Célul tűzték ki, hogy a saját kiváltságaikat el kell törölni, az adómentességet megszüntetni, a jobbágyokat fel kell szabadítani, a szavazati jogot ki kell terjeszteni, az oktatási rendszerbe minél szélesebb rétegeket kell bevonni, a sajtót fel kell szabadítani. Ha céljaikat még hosszú küzdelem után is csak részlegesen tudták eléri, akkor is olyan kor volt ez, amikor vezetőink saját egyéni és pártérdekeiket háttérbe szorítva tudtak cselekedni. A nemesek Széchenyi vezetésével azon versengtek, hogy ki ajánl fel saját vagyonából nagyobb összegeket közösségi célok megvalósítására, a modern Magyarország megteremtésére. Például, ahogy már általános iskolában tanultuk az Akadémiáról és Széchenyi más hőstetteiről. Kevesebbet tudunk Deákról, aki idősebb korára felsorolhatatlanul sok társaságot támogatott, köztük még magánvállalkozások részvényeit is vásárolta támogatásképpen, amit azzal bizonyított, hogy osztalékot soha nem vett fel.
Annak ellenére, hogy Széchenyi ma politikai sztár, a kormányzat szeret mindenféléket elnevezni róla, akár diplomáciai kellemetlenségeknek is kiteszi magát érte, szellemiségéből nem sok marad meg a politikusok fejében. Az általa elindított a folyamatnak ma épp az ellentéte zajlik. Sokan ahelyett, hogy a saját vagyonukból áldoznának a közért, a közéből szeretnék a saját vagyonukat növelni. Ami még ennél is súlyosabb úgy tűnik elkezdődött egy új kiváltságos réteg megerősítése. A vagyon persze mindenhol ad valamilyen kiváltságot, de mintha ma ez tudatos stratégiává vált volna. Ezt a réteget támogatja az adórendszer, ami néhány százezer embernek nagyon előnyös, még millióknak hátrányos. Az új oktatási rendszer, amely erőteljesen csökkenti a szegényebb rétegek egyetemi továbbtanulásának esélyét, de nem okoz gondot azoknak, akik „jó családból” származva amúgy is előnyökkel indulnak a társadalmi versenyben. Egy kiváltságos vállalkozói réteget a versenyt gyengítő, versenytársakat hátrányba hozó jogszabályokkal támogatnak. A kapcsolatrendszerre épülő világ erősödése, pedig még jogi kiváltságokat is adhat, ha szükség lenne rá. Odáig jutottunk, hogy sokan a magyar oligarchia kiépülését egyenesen az ország jövőbeli sikerének előfeltételének tartják. Ennek létrehozását segítik a versenyelőnyt biztosító törvények, a közbeszerzések, az állami támogatások. Az új oligarchiák azonban nem lesznek egy sikeres ország példaképei a jövő generációi előtt, mint lehettek a Széchenyik. Sem hős újítóvá, sem a hazájukért bármilyen áldozatra hajlandó szimbólummá nem válnak. Azt sem bizonyítják, hogy tehetséggel és szorgalommal mindent el lehet érni, mert nem tudásra és teljesítményére alapozzák vagyonukat és sikereiket, hanem kizárólag a politikai kapcsoltrendszerre.
Amikor valaki ezt az új világot támogatja jó lenne, ha elgondolkodna azon, miért is akarták Széchenyi korában az előjogok felszámolását, a széles rétegek bevonását a gazdaságba, oktatásba, politikába? A magyar nemesség legjava felismerte, hogy néhány százezer ember teljesítménye, erőfeszítése nem képes egy országot gazdaggá tenni. Hogy a tehetség nem származási előjog. A nem nemesek millióinak tehetségének kibontakozását segíteni kell, olyan rendszerre van szükség, amiben az ő energiáikat az ország épülésének szolgálatába lehet állítani. Ez gondolat volt az emberiség fejlődésének egyik nagy fordulópontja. Azok a társadalmak tudtak ugrásszerű fejlődést produkálni, ahol széles rétegek ambícióját állították a fejlődés szolgálatába, ahol megértették a képességek és a származás nincs kizárólagos összefüggésben egymással és ezért minél egyenlőbb esélyeket kell biztosítani a boldoguláshoz. Minél kisebb egy ország és minél kevesebb erőforrással rendelkezik annál lényegesebb számára ez a fejlődési irány. A nagy természeti vagy humán erőforrásokkal rendelkező népeknél rövidtávon kevesebb kárral jár, ha bizonyos csoportokat kirekesztenek, mert a végtelennek tűnő erőforrások elfedik a hatékonyság hiányát.
De azok a társadalmak működnek a leghatékonyabban, ahol az emberek bízhattak abban a szorgalom és teljesítmény elegendő a boldoguláshoz. A magyar ma nem ilyen és mintha egyre kevésbé lenne ilyen. A kiváltságokra épülő rendszer jó a hatalmon lévőknek, jó a jelenleg gazdagoknak, jó az oligarcháknak, mert nem kell annyira tartaniuk az alulról jövő versenytől. De rossz mindenki másnak és legfőképpen rossz az ország fejlődésének. Ez az a világ, ami ellen Széchenyik küzdöttek, igaz a nemesek többsége akkor sem értette meg szándékaik lényegegét, de legalább a vezetők igen és még részleges sikereik is megalapozták egy addig nem látott fejlődés alapjait Magyarországon. Az anti-Széchenyik korát éljük, ennek ellenére vezető rétege szeretné, hogy valamikor majd őket is a nemzet legjobbjai névvel illessék, bízhatunk benne, hogy a történelem nem így emlékszik majd rájuk.
Ismeritek, mikor a törpe cowboy bemegy az ivóba, hogy most aztán valakit tuti megver kihív egy párbajra. Amikor kivágja az ajtót, ott csupa martalóc külsejű alak ácsorog, mind megfordul a törpére néz szúrós szemmel. A törpe kicsit beijed, de feltalálja magát, mert a sarokban meglát egy kerekesszékes alakot. No, őt keresem mondja, mert tegnap rágurult a lovam lábára. Most megfizetsz és kirángatja az ivó elé verekedni.
Amit a Fidesz a rokkantakkal csinál az kb. ilyen. Eléggé mutatja a rendszer jellegét. A nagy rendszerek átalakításhoz nem mertek hozzányúlni, csak a rokikhoz és a szociális segélyen élőkhöz. Ezek ugyanis nem lőnek vissza. Persze a rokkantakkal kellett valamit kezdeni, de nehéz volt bevallani, hogy amit a szocik csináltak, annál nehezebb volt törvényesen és emberségesen megtenni. A szocik által bevezetett rendszerben 60 ezernél is többel csökkent a rokik száma 2,5 év alatt. A tendencia jó volt. A Fidesz meghirdette a nagy felülvizsgálatot. Egy év alatt többszázezer embert visszavezetnek a "munka világába" értsd a nyomorba. Amikor több ezer felülvizsgálat után is csak 10 csalót találtak, rájöttek ez nem fog menni. Erre megcsinálták ezt a keménykedést. Ami talán hoz pénzt, de újra csak csökkenti a társadalmi bizalmat. Mert ha ilyen kiszámíthatatlan módon bánhatnak el bárkivel, akkor ki fog a jövőben, a jogrendben és a stabilitásban bízni. Ha pedig ezekben nem bíznak, akkor ott előbb utóbb gáz lesz.
Hozzájárul-e Európa az "Orbán rendszer" konszolidációjához?
Címkék: orbán schulz konszolidáció pártállam euroszkepticizmus eu-imf megállapdás a törvény én vagyok sheppele
2012.01.29. 11:56
Orbán rendszerének ma érdekévé vált az IMF-EU megegyezés, mert ez szükséges alkotmányos művének konszolidációjához. Orbán a megegyezés érdekében az amúgy csak finoman használt fegyverrel, az euroszkepticizmus erősítésével zsarolja az EU-t. A gyors megegyezésnél azonban az Unió nagyobb hibát nem követhetne el, mert ezzel konszolidálná pártállami rendszerét, amiben Orbán bátran állíthatja: A törvény én vagyok!
Orbán még néhány hónappal ezelőtt is azt gondolta, az EU nem ellenfél, mert túlbürokratizált és cselekvésképtelen. A média törvénynél bejáratott módszerrel egyszerűen megvezethető. Hiába látnak át a szitán, nincsenek eszközeik arra, hogy ennek érvényt is szerezzenek. Ráadásul akkor érdekeit jobban szolgálta a konfrontáció, mint a megegyezésre törekvés. A világ azóta nagyot fordult. Egyrészt az EU láthatólag megunta, hogy hülyének nézik, ahogy Martin Schulz találkozójukon szó szerint megfogalmazta, és keményebb, immár nem bürokratikus, hanem politikai eszközökkel lép fel Orbánnal szemben. Ezen is túlmenve, láthatólag elkezdtek politikai alternatívát keresni, olyat, akire hosszabb távon számíthatnak Magyarországról. A január elejei operaházi tüntetés azt az üzenetet küldte, hogy az ellenzék erős és Orbán politikai eszközökkel talán engedményekre kényszeríthető. Orbán egy pillanatra lépéshátrányba került.
A másik oldalon is történt egy változás és ez még fontosabb volt. Orbánt ugyanis nem az igazodás kényszer vitte vissza az EU-hoz, hanem, hogy időközben az ő érdekévé vált a megegyezés, mert befejeződtek a közjogi változások, elkészült az „Orbán rendszer”. Amelyről Kim Lane Scheppele a Princeton egyetem Magyarországot jól ismerő alkotmányjog professzora azt mondja az még nem diktatúra ugyan, de pártállam, mert a Fidesz a társadalom minden lényeges területét közvetlenül, tudja befolyásolni és saját hatalmának szolgálatába állítani. A törvényeket pedig szabadon igazíthatja politikai céljaihoz megfelelően. A nagy mű elkészülte után Orbán minden erejét annak konszolidációjára tudja fordítani, ehhez szüksége van az EU-IMF megállapodásra. Az EU ezzel óriási fegyvert kapott a kezébe, hogy Orbánt jobb útra térítse. Ő azonban vérbeli politikusként nagyon gyorsan feltalálta magát és szokásához híven agresszív, erőre alapozott tárgyalási stratégiát kezdett építeni.
- Európai körútra indult a külföldi sajtónak adott interjúkat, amikben egy békés, kompromisszum kész miniszterelnök képét mutatta és Magyarországot Európa áldozatának tüntette fel. Ahol a hatalmas elnyomó rendszer, óriás erővel és nem érvekkel kényszerít ki olyan változásokat hazánkban, amik külföldi körök érdekeit szolgálják. A Bildben adott interjúja volt ennek a csúcsa „Az erő előtt hajlunk meg nem pedig az érvek előtt.” A Bild Európa legnagyobb példányszámú lapja és ráadásul német. Hogy az üzenet megértették azt Markus Löninget, a német kormány emberi jogi politikáért és humanitárius segítségnyújtásért felelős megbízottjának szavai igazolják, aki "színtiszta provokációnak" nevezte szavait. Löning szerint a kormányfő azt a benyomást kelti, mintha nem is az EU érvei, hanem Brüsszel hatalma előtt hajolna meg, holott a demokráciát tekintve "legalábbis aggasztó" folyamatok bontakoztak ki Budapesten."
- Orbán rájött, hogy annyi sajtó nyilvánosságot kap a világban, hogy ezzel már érdemes valamit kezdeni. Tulajdonképpen élvezi is, hogy végre kitörhet a szűk magyar politikai piacról és a világon jegyzett politikussá válhat. Egy kis ország hős miniszterelnökének szerepében tetszeleg és láthatóan médiáját arra használja, hogy az euroszkeptikusok szimbólumává váljon. Szintén a Bild interjúban ezt mondta: „Kiállunk az értékeink és a nemzetünk mellett, még ellenszélben is. És még akkor is, ha orkán erejű az ellenszél." Ezt kiegészíti azzal is, hogy a keresztény értékek védelmezőjének állítja be magát, mintha alaptörvényét csupán azért támadná a baloldali-liberális Európa, mert abban utalások vannak a kereszténységre. Ez olyan jól sikerül, hogy Európa jobboldali undergroundja ma ezt már készpénznek veszi.
- A hónap közepén a Jobbik kimegy zászlót égetni, így lesz egy komoly szimbóluma a növekvő EU ellenes hangulatnak. Nem állítható, hogy ehhez a Fidesznek köze lenne, de bizonyosan jól jön neki és használható a felépített új stratégiában.
- A legfontosabb pedig, hogy bizonyítsa Európának, hogy Magyarországon nem érdemes politikai bevásárló körútra indulni, mert itt ő az egyetlen alternatíva. A Fidesz tábor megcsinálja a Békemenetet, ami tulajdonképpen a fideszi cinikus kettős beszéd értelmében hadüzenet az uniónak. A „Nem leszünk gyarmat” főszlogen és sok EU-USA ellenes üzenet, mind világos beszéd. Orbán mögött áll egy „hatalmas” tábor, ami hajlik az EU ellenességre. Ezeket csak Orbán képes keretek között tartani, de Európa viselkedése a tábort akár a Jobbik karjaiba is hajthatja.
Ilyen előkészületek után kétszer is elmegy Brüsszelbe, nyilvánosan kompromisszum késznek mutatkozik, de meg is megzsarolja a vezetőket, a jobbratolódás veszélyével. Schulcz-val való találkozáson sajtóhírek szerint ezt mondja: „Magyarországon eddig a közvélemény majdnem teljes mértékben Európa-párti volt, de ami most zajlik, az megváltoztatja a hangulatot az országban. – Nekem ez nem tetszik. Megpróbálom a jobbközép szavazókat Európa-párti vonalon tartani, de ez hatalmas feladat, ami egyre nehezebbé válik – mondta Orbán Viktor.”
A politika nyelvén az üzenet egyértelmű, Európa nem lehet túl kemény, mert annak következményei lesznek, akár az egész Unióban nőhet az euroszkepticizmus. A Fidesz kormány már korábban is élt azzal, hogy magát próbálja beállítania az egyetlennek, aki a szélsőségektől, képes megvédeni Magyarországot, aki a Jobbik erősödését képes megállítani. Ezt a kicsit túldimenzionált veszélyt nagyon komolyan veszik nyugaton. Arról most nem érdemes beszélni, hogy Orbán nagy igyekezetében a Fidesz tábor egyre nagyobb részét teszi fogékonnyá a szélsőséges nézetekre.
Az új helyzetben Orbán tárgyalópartnerei láthatólag megértették az üzentet és nem tetszett nekik. Schulcz közös sajtótájékoztatójukon Orbánt egyértelműen kétszínű ravasz politikusnak nevezte mondván: „(OV) Brüsszelben az európai retorikát teszi magáévá, Budapesten pedig ugyanezt a retorikát vádolja – mondta az EP-elnöke, hozzátette: az európaiak nem hülyék, és semmit sem lehet kizárni. – Azt tanácsolom, úgy játsszuk ezt a játékot vele, ahogy szükséges.”
Orbán, mint mindig újra az erő nyelvén „játszik”. A szélsőjobboldali veszély elhárításáért cserében úgy szeretné megszerezni az általa immár vágyott megegyezést, hogy azért minél kevesebb engedményt kelljen adnia. Az Ecofin döntése, ami szabad utat adott a túlzott deficit eljáráshoz, Barosso mogorva arca és szűkszavú közleménye azt mutatják, az EU-ban egyelőre nem ijedtek meg és a lehetőségekhez képest ők is igyekeznek keményebben játszani. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a gazdasági köröknek látszólag érdekük a gyors megegyezés. Ezzel az EU megkapta történetének egyik legnagyobb feladványát, mert egy gyors megegyezés és az IMF pénze legitimálja és megerősíti Orbán rendszerét. Sőt azt üzeni, az EU jóváhagyta a magyarországi változásokat. A megegyezéssel gyakorlatilag szabad kezet adnak Orbánnak, hogy folytassa, amit elkezdett, a hatalom saját kezébe történő összpontosítását. Az EU pedig elveszti legerősebb fegyverét vele szemben és gyakorlatilag a pálya széléről kell figyelnie, hogyan konszolidálja a demokrácia szempontjából erősen megkérdőjelezhető közjogi rendszerét. Az EU csapdahelyzetét legjobban a jegybank függetlenségének kérdésével lehet bemutatni. Ez áll az egész alkudozás központjában, miközben Orbán számára lényegtelen kérdés, mivel Simor mandátuma jövőre lejár és jelenleg sem lehet nélküle döntéseket hozni a jegybanktanácsbeli erőviszonyok miatt. Így mégha minden kérdésben maradéktalanul enged is az EU-nak, a lényeg, a pártállami a hatalomkoncentráció abnormális szintje akkor sem változik. Amiben ugyan minden törvényesen keretek között zajlik, de csak azért, mert Orbán elmondhatja magáról: A törvény én vagyok!
Az EU-nak el kell döntenie, hogy elősegíti ennek a rendszernek a konszolidációját, ami egyre csökkenti egy demokratikus fordulat esélyeit, vagy fenntartja a bizonytalanságot, ami veszélyes a gazdaságra. A gyors megegyezés ebben a helyzetben kapitulációval érne fel, az EU olyan vereségével, amit nehezen heverne ki. Ez egy kiábrándulási hullámot indítana el a mai EU pártiak körében. Egy gyenge Unió képét mutatná, amely saját határain belül képtelen megvédeni a demokrácia és az EU híveit a pártállami nyomulással szemben. Ezzel szemben az EU a keménységgel csak a ma amúgy is euroszkeptikusok felháborodását növelné. Ez kevesebb kárt okoz, mintha Európa pártiak tömege ábrándulna ki és nem csak Magyarországon. Látható tehát, hogy az Unió kevesebben veszít egy kemény tárgyalással, mintha enged a gazdasági nyomásnak vagy beijed egy „Nem leszünk gyarmat!” felirat mögött felvonuló tömegtől, akik minden jószándékuk és becsületességük ellenére statisztái lettek egy politikai játszmának.
https://www.youtube.com/watch?v=LPrytM3XgzM&feature=share
Ezt mindenkinek látnia kell, de főleg egy orvosnak!!!
Két érdekesség van:
1. Orbán Viktor szavaira alapozódik az egész beszéd, aki a múlt héten a magyar föld és víz elrablásért indított háború megindításáról beszélt.
2. A kormánypárti tüntetők ezek alatt a jelszavak alatt kellett, hogy felvonuljanak, annak ellenére, hogy jó részük valószínűleg szintén zártosztályra küldené a szerzőt. Azt is ki kell emelni, hogy ennek TV-nek a prominensei vezették a menetet.
Reméljük, azért nem válik végleg a Fidesz tábor gondolkodásának központi elemévé ez az őrület, de sajnos vannak rá jelek, hogy ebbe az irányba haladnak.
A megosztottság a magyarok igazi ellenfele
Címkék: megosztottság kiegyezés békemenet
2012.01.28. 07:12
Orbán elmúlt két éves kormányzásának legfőbb tanulsága, amit a kormánypárti demonstráció sikere is bizonyít, hogy a megosztottságra épített politika a leghatékonyabb stratégia Magyarországon. Ez teszi lehetővé, hogy a szavazók bármihez és annak az ellenkezőjéhez is megnyerhetők, hogy elvesztik erkölcsi értékítéletüket, ha politikáról van szó. Bizonyossá vált, hogy ennek legyőzését kéne a legfontosabb politikai céllá tenni, mert mégha véletlenül sikerülne is Orbánt leváltani, ennek felszámolása nélkül előre bizonyosan nem juthatunk.
Martin Schultz kedden találkozott Orbán Viktorral és mi sem bizonyítja jobban, hogy tisztában van hazánk gondjaival és valóban aggódik ezek miatt, mint az, hogy felhívta miniszterelnökünk figyelmét arra: „Fontos, hogy a kormány ne a lakosság megosztására, hanem a megbékéltetésre törekedjen.”
A társadalom ilyen szintű megosztottságára épülő politikai stratégia ugyanis nem tekinthető sem általánosnak, sem normálisnak a sikeres országokban. Az ilyen stratégiákkal működő országokban nehéz közös céloknak és változásoknak megnyerni az embereket, ezek nélkül pedig egyetlen társadalom sem lehet sikeres. Az ilyen stratégia azonban nagyon is hatékony lehet egy párt vagy egy vezető számára egy arra fogékony országban. Az, hogy a Fidesz az elmúlt két év viharos kormányzása után is őrzi vezető helyét és a legutóbbi kormánypárti demonstráció ékes példája ennek. A stratégia leglényegesebb eleme, hogy olyan szavazói csoportot hozzanak létre, amiben a vezetők iránt érzett lojalitás felülírja a tagok racionális és morális értékítéletét. Ennek még belső értékrendjük vagy korábbi meggyőződésük sem szabhat határt. Ilyen társadalmakban elkövethetnek a vezetők bármilyen hibát, javasolhat az ellenfél (ellenség) bármilyen jó intézkedést az emberek csak és kizárólag párthovatartozás alapján ítélik meg ezeket. A Fidesz számára ez még az átlagosnál is fontosabb stratégia, mivel az elmúlt 15 évben sokszor változtatta értékeit, ezért egy pusztán értékekre épített közösség már rég darabjaira hullott volna. Ez teszi lehetővé, hogy a szavazók bármihez és annak az ellenkezőjéhez is megnyerhetők, hogy elvesztik erkölcsi értékítéletüket, ha politikáról van szó. Ezért szavaznak lelkesen előbb a tandíj ellen, majd fogadják el annak drasztikus bevezetését, ezért nem ítélik el Schmitt Pál plágium ügyét, a gyakori csalásokat a médiában más kérdésekben erkölcsileg fedhetetlen polgárok. Ezért masíroznak nyugatellenes jelszavak alatt azok, akik világ életükben nyugatbarátok voltak. Ezért nem akarják látni a korrupciót, a hazugságokat, a cinizmust, a kétszínűséget, a gazdasági széthullást, a társadalmi bizalomvesztést. Ezért nem látják, hogy a király meztelen.
Az ilyen társadalmakban a konszenzusos, hosszútávra szóló döntések kizártak. Ezek nélkül pedig a társadalom nem képes kitörni a válság, reform-vergődés, válság reform-vergődés folytonos ciklusából.
A kormánypárti menet jó példája a stratégia hatékonyságának. Sokan értetlenül álltak a menet sikere előtt. Nem értették, hogy józanul gondolkodó polgárok, miért nem látják mekkora gondok vannak a kormányzással. Többen azt feltételezték, itt csak is anyagi érdekek játszanak közre, vagyis azok mentek ki, akiket nem sújtottak az eddigi intézkedések. De ez nem állja meg a helyét, mert azoknak valódi nyertesei nincsenek, sőt családján keresztül, így vagy úgy mindenki érintett. Ez abból a feltételezésből fakad, hogy a meneten a kormányzati intézkedések maradéktalan hívei voltak jelen. Ott nagy többségében pont olyan jószándékú, a hazájukat szerető és azért aggódó, magukat polgárnak hívő emberek vonultak, mint akik elítélik a kormányt. Jelenlétükkel a kormány és személyesen Orbán iránti bizalmukat mentek el kinyilvánítani. Nem azt akarták üzenni, hogy minden rendben a kormányzással, mert ezt ma kevesen érzik. Nagy részük tisztán látja, hogy sok a gond, de bizalmuk, hitük felülírja kritikájukat. Baráti beszélgetéseken szinte lehetetlen olyan kormánypártit találni, aki érti és teljes mértékben elfogadja az intézkedéseket. Ők is reménykednek, hogy nyugalmasabb idők és kiszámíthatóbb intézkedések jönnek. De bármi volt is a szándék, jelenlétükkel csak egy dolgot üzentek: minden rendben, csak így tovább! Ezzel legitimálták az eddigi intézkedéseket, a független intézmények elfoglalását, közigazgatás szétverését, a média korlátozását, a közmédium manipulációit, Schmitt plágiumügyét, a nyugatellenes retorikát, a káoszt és kapkodást. Ezzel az üzenettel pedig sokat ártottak ügyüknek, országuknak és magának Orbán Viktornak is. Mert Orbánnak ma csak saját tábora üzenhetné meg, hogy korrekciókra van szükség, kevesebb konfliktusra és több nyugalomra. De ő, személyes facebookos értékelése szerint bátorításként, buzdításként értelmezte az üzenetet. Ennek következtében még nagyobb önbizalommal politizál majd. Még kisebb lesz az esély bármilyen irányváltásra. A várt megnyugvás még távolabb kerül.
A másik nagyon szomorú következmény, hogy a menet sikere elvehette a párton belüli kritikusok bátorságát is. Világossá vált, hogy a vezér tudja mit csinál és mindenkinek sokkal biztosabb a politikai jövője az ő vezetése alatt, mint nélküle. Tovább nő tévedhetetlenségébe vetett hit, ami egyre inkább erősíti az iránta érzett bizalom vallási jellegét. Erre szüksége is van, mert minél nehezebb józanésszel megmagyarázni intézkedéseit, annál több hitre van szükség táborában. Orbán egyre inkább képzelheti magát vallásalapítónak, mint politikusnak. Egyre erősebben a hite abban, hogy nincs a társadalom megosztottságánál erősebb fegyver a kezében, ezért a hisztériakeltés tovább folytatódik.
Vallási vezető ellen azonban nem lehet a politika eszközeivel harcolni. Az ilyen vezetőket a támadások csak tovább erősítik, a mögötte álló erők még inkább összezárnak. Egy olyan társadalmat, ahol a politikában a hit ilyen erős szerepet kap, nem lehet racionálisan kormányozni. Pedig mi másra lenne nagyobb szüksége, mint a jövő racionális végig gondolására, szakmai programokra és azok végrehajtására. Ebben a végtelenül megosztott társadalomban mégha sikerülne is Orbánt leváltani az nem eredményezne sikeres kormányzást. Nem lehetne semmiben társadalmi konszenzusra jutni, mert Orbán érdeke ellenzékben mindenképpen a konszenzus megakadályozása lenne. Ezért nyilvánvaló, hogy nem Orbán az igazi ellenfél, hanem a társadalmi megosztottság, a legfőbb politikai cél pedig ennek felszámolása.
A magyar társadalom már egyszer részlegesen képes volt felülemelkedni megosztottságán, amikor 1867-ben kiegyezett az Habsburg birodalommal. Ez indította el a magyar történelem gazdaságilag, tudományosan és kulturálisan legsikeresebb korszakát. Nem vagyok egészen biztos, hogy a mai magyar népesség képes-e felülemelkedni saját indulatain, de nincs más választás, meg kell próbálni.
http://ec.europa.eu/avservices/video/videoplayer.cfm?ref=81935
Ezt érdemes megnézni, mert épp az ellenkezőjét mondja rajta Schulz, mint amit a legtöbb sajtó lehozott. Gyanús, hogy az MTI esetleg pontatlan volt: Az MTI szerint Schulz és Orbán egyetértett abban, hogy a „jelen helyzetben bármilyen további külső politikai nyomásgyakorlás Magyarországra káros hatásokkal járhat, beleértve az uniós alapszerződés 7. cikkelyének alkalmazását is”.
Ezzel szemben a népszabi fordításában ez van a videón: "Azt tanácsolom az európai intézményeknek, hogy minden olyan lépést kerüljenek el, ami végül a miniszterelnök (OV) előnyére válhat, hogy Európa ellen mobilizálhasson embereket.
Még ezt is mondta, ami inkább úgy értelmezhető, hogy a 7. cikkelyt sem zárja ki: Orbán Viktor hatékony ember – mondta elismerően Schulz. – Brüsszelben az európai retorikát teszi magáévá, Budapesten pedig ugyanezt a retorikát vádolja – mondta az EP-enöke, hozzátette: az európaiak nem hülyék, és semmit sem lehet kizárni. – Azt tanácsolom, úgy játsszuk ezt a játékot vele, ahogy szükséges.
Nekem az egész hangulat épp az ellenkezőjét mondja. Schulz inkább azt ajánlja Európának vigyázzanak Orbánnal és ne engedjék, hogy hülyét csináljon belőlük. Ezt szó szerint. Éppen ezért nem zár ki semmit, de azt érzékeli, hogy Orbán az EU ellenes kártyát készül kijátszani végső esetben. A népszabi szerint ezt is mondta Orbán, ami a politika nyelvén egyértelmű fenyegetést jelent.
"Magyarországon eddig a közvélemény majdnem teljes mértékben Európa-párti volt, de ami most zajlik, az megváltoztatja a hangulatot az országban. – Nekem ez nem tetszik. Megpróbálom a jobbközép szavazókat Európa-párti vonalon tartani, de ez hatalmas feladat, ami egyre nehezebbé válik – mondta Orbán Viktor."
Kemény és cinikus világ ez a magyar politika.
A Fidesznek akarva akaratlanul jól jöhet a Schmitt ügy. Az emberek azt olvashatják ki belőle, hogy aki kiszolgálja a rendszert, az minden körülmények között számíthat annak védelmére. Ennél semmi nem segíti jobban a párthűséget, de semmi nem ássa alá jobban az emberek szabálykövetésbe, erkölcsi rendbe és a teljesítménybe vetett hitét. De a sikeres társadalmakat teljesítményre és a törvény előtti egyenlőségre építik és nem párthűségre.
Jót nevettem Schmitt Pál plágium ügyén, de nem izgatott különösebben. Olyan hiteltelenné vált az elmúlt időben, hogy semmit nem tudok komolyan venni vele kapcsolatban. A HVG alaposan dokumentált anyaga meggyőzött, a gyanú alapos. Itt le is zártam volna az ügyet várva a jogi és erkölcsi fejleményeket. Azok azonban éppen ellenkező irányba indultak. Amikor a Fidesz és az egyetem kinyilvánította, hogy nem a vizsgálatra, hanem Schmitt megvédésére koncentrál a dolgok új értelmet nyertek. Ezek jóval túlmutatnak Schmitt minden rendszert kiszolgáló életén.
Úgy tűnik a Fidesz vagy nem vette észre milyen károkat okozhat a plágium üggyel vagy épp ellenkezőleg, így akar üzenni a társadalomnak, hogy aki hűséges hozzá, aki kiszolgálja, azt mindentől megvédi. Az állampárti világ legfontosabb összetartó ereje volt ez. Egy pártkatona, megúszhatott, az ittas vezetéstől, a köz megkárosításán át, akár komoly bűncselekményekig szinte bármit. A lényeg a hűség volt, a rendszer kérdések nélküli szolgálata. Schmitt már eddig is a rendszer leghűségesebb kiszolgálójának szimbóluma volt, ezért még inkább alkalmas az új szerepére. Ez jó lehet a politikai célok megvalósítására, de rendkívüli mértékben rombolja az emberek rendbe, törvényességbe, teljesítménybe vetett bizalmát. Tovább erősíti a magyarokban amúgy is túlzottan erős hitet, hogy minden csak attól függően bűn vagy nem, hogy ki követte el. Ezért nem szabálykövetés és a teljesítmény a legkifizetődőbb magatartásforma, hanem a megfelelő kapcsolatrendszer.
Pedig a Fidesz kormány törvénykezésének egyik látványos üzenete a szabályok betartatásának sokkal szigorúbb megkövetelése ennek éppen ellentmondani látszott. Szinte minden területen drákói szigor, sőt túlszabályozottság, a büntetési tételek durva szigorítása jellemző. Az adótörvényektől a szabálysértésig olyan magas büntetések kiszabása lehetséges, hogy kisebb szabálysértési ügyekkel valaki tönkreteheti a családját. A szigort sokan üdvözölték, többen azt olvasták ki belőle, hogy ennek hátterében Orbán egyik legfőbb vélt küldetése az ország erkölcsi megtisztulásának elősegítése van. Példának, a Fideszben népszerű szingapúri modellt látták, ahol az országban uralkodó rendet a büntetési tételek rendkívüli magasságának tulajdonítják. Ott egy rágógumi eldobásáért egy vagyonra büntethet a rendőr. Ezért sokan üdvözölték a szigorítást és kevesen hoztak fel ellenérveket.
Pedig ellenérvek lettek volna bőven és most, az új helyzetben még inkább érdemes ezeket megemlíteni. A világban nem csak Szingapúrban vannak szigorú büntetési tételek. Kínában például halálbüntetés jár a korrupcióért, amit időnként látványosan demonstrálnak is. Ennek ellenére a világ egyik legkorruptabb gazdaságának számít a Transparency szerint. Párthűséggel ott is szinte mindent meg lehet oldani. A szabályok nem egyformán vonatkoznak mindenkire.
A másik oldalon viszont nem csak Szingapúrban van nagyobb rend, mint nálunk. Ausztriában és több nyugati országban, viszonylag alacsonyak a szabálysértési tételek, sokkal kevesebb szabály van, kiszámíthatóak az adószabályok és sokkal nagyobb a rend és jobb az adómorál. Miért van ez? Sokan azt gondolják, ők magasabb erkölcsi szinten vannak. Ez az önmagunkat lenéző szemlélet rendkívül elterjedt, pedig nem feltétlenül igaz. Szakmai közhely, hogy szabályok megszegésétől nem a büntetési tétel tart vissza, hanem a lebukás veszélyének növekedése. Vagyis, több ellenőrzés és a büntetések következetes, korrupciómentes alkalmazása, jobban növeli a szabálykövetést, mint az egekbe emelt a büntetési tételek. De ha továbbra is egy az ezerhez az esélye a lebukásnak, vagy ha korrupcióval, kapcsolattal megúszható a büntetés, akkor a magasabb büntetési tételek, nem hoznak rendet, de bizonyítottan korrupcióra ösztönöznek. Hiszen mindkét oldalon megnő az ezzel szerezhető nyereség mértéke. Hasonló a helyzet a túlszabályozottsággal is. Nálunk mindenre szabályt hoznak és a Fidesz alatt a folyamat erősödött, leglátványosabb példáként a gyermeki és szülői szeretet is törvénybe foglalták. Pedig az is alapvető igazság, hogy egy túlszabályozott rendszerben nehezebb szabálykövetőnek lenni, az ilyen rendszerek a szabálykövetőket büntetik, mert túlzott erőfeszítéseket követelnek tőlük. Ennek ára társadalmi szinten hatalmas, a bürokrácia növekedését és többletköltséget eredményez. (Például az USA-ban az Enron, WorldCom botrány után bevezetett Sabares-Oxley törvény betartása 35 milliárd dollár többletköltséget jelent az amerikai gazdaságnak.)
Azokban az országokban, ahol erősebb erkölcsi rendbe, a törvény előtti egyenlőségbe vetett hit, az embereknek hinniük kell abban, hogy a büntetés kevéssé függ attól, hogy valaki milyen gazdag vagy milyen hatalmas és milyen kapcsolatokkal rendelkezik. Ha a Schmitt ügy következmények nélkül zárul le, itt okozza a legnagyobb károkat. Ez ugyan sehol sem működik tökéletesen, de a törvényességbe vetett hithez elégséges módon. Normális országokban látványosan nem lehet megúszni ügyeket, politikai kapcsolatokkal vagy pénzzel. El lehet mozdítani egy elnököt, egy minisztert, börtönbe lehet juttatni egy gazdag bankárt, egy nagyvállalkozót. Egyetlen társadalomban sem lehet megakadályozni, hogy az emberek csaljanak és törvénytelenül vagy teljesítmény nélkül próbáljanak meg előnyre szert tenni. A különbség abban van, hogy ha lebuknak, azt miként kezelik. Ez nálunk soha nem működött jól, a Schmitt féle ügyek becsületes kezelése éppen ennek látványos kiépülését szolgálhatnák.
A magyar társadalom teljesítménybe vetett hite is meglehetősen alacsony. Minden kutatás szerint úgy gondoljuk, hogy kapcsolatokkal könnyebb sikert elérni, mint teljesítménnyel. Ezt a Fidesz sajnos ez elmúlt időszakban ha lehet, még erősítette. Sok olyan változást vitt végig, aminek lényege nem a teljesítmény, hanem a párthűség volt. A Schmitt ügy azonban sokkal nagyobb nyilvánosságot kap ezért ezen a téren is nagyobb károkat okoz. Szingapúr itt nagyon jó ellenpélda, mert az ottani rendszer sajátossága, hogy a diktatúraszerű működés ellenére a pozíciók betöltése kizárólag teljesítmény alapon megy.
Szingapúr juthat eszünkbe akkor is, ha a Fidesz eszeveszett törvényi szigorításait a Schmitt ügy fényében nézzük. Így ez is egészen másnak látszik. Szingapúrban van a magas büntetési tételeknek politikai célja is. A kormányzó párt ezeket használja időnként ellenfelei nehéz helyzetbe hozására. A szabályok szigorúak, a büntetési tételek magasak ezért bárki ellehetetleníthető velük. A kormányzat él is ilyen módszerekkel politikai ellenfeleivel szemben.
Magyarország tele van olyan ügyekkel, amik a nem teljesen egyértelmű szabályok alkalmazásából fakadnak. Az idei adóváltozások nyomán például kisebb, akár véletlenül elkövetett hibáért, dokumentum elvesztéséért hatalmas büntetések lesznek kiszabhatók. De a hatóság az ÁFA szabályokat is meglehetősen kiszámíthatatlanul alkalmazza. „A közelmúltban egy gabona termelőt marasztalt el a NAV, felróva neki, hogy miért olyan kereskedőnek adta el a terményt, amely később - a hivatal gyanúja szerint - megsértette az adózási szabályokat. Miközben az világos, hogy a termelőnek nem állt módjában, és nem is volt a kötelessége az üzletfele adózási moráljának az előzetes ellenőrzése”, olvasható egy írásban.
Egy egyetemi hallgató ma már börtönnel sújtható plágiumért, egy gyorshajtó félmillió forintra büntethető, ha a biztonsági öve sem volt bekapcsolva. Nincs olyan ember, aki mindig minden szabályt betart. Ha Schmitt üzenetét komolyan vesszük, az ilyen rendszerekben, ahol a túlszabályozottság miatt szinte lehetetlen teljesen szabálykövetően élni, döntés kérdése lesz, hogy kit szeretne a hatalom megbüntetni és kit nem. A polgárok szabályokba vetett hite pedig végképp elenyészhet. Ennek következtében a társadalom korrumpáltsága tovább nő és a politikához való igazodás, dörgölődzés növekszik. Az ilyen túlszabályozott, magas büntetési tételekkel rendelkező rendszer, következetesség, erkölcsösség nélkül a legrosszabb út. Ez nem a társadalmi rend, az erkölcsi megtisztulás, a szabálykövetés növekedéséhez, vagy a teljesítmény értékének erősödéséhez vezet, hanem épp az ellenkező irányba. De a sikeres társadalmakat teljesítményre és a törvény előtti egyenlőségre építik és nem párthűségre.
Az Orbán EU háború elkezdődött. Orbán annyi ideig folytatta bozótharcát egy képzelt ellenféllel, aki valójában barát volt, hogy annak elege lett. Az első lépés az ultimátum elküldése megtörtént. Jövő héten jön a hadüzenet. Győzelem nem várható, az áldozatok csak a magyar lakosság köréből kerülnek majd ki. Az IMF megállapodás lehetősége pedig a távoli jövőbe tolódik.
Múlt pénteken egy új Orbán Viktor jelent meg a színen. Kedves volt, mosolygós, békülékeny, kompromisszum kész, mintha ő soha nem is akart volna keménykedni a világgal. Érthető, ha stratégiát váltott, mert egyes hírek szerint a múlt héten olyan mértékben kezdett a lakosság pénzt kivenni a bankokból, ami már aggasztó volt. Meg kellett nyugtatni a lakosságot és persze a piacokat. Úgy tűnt a békülékenyebb hangnem meghozza eredményét, a piacok megnyugodtak, hirtelen minden elemző biztosra vette az IMF megegyezést. Pedig a remény nem tűnt megalapozottabbnak, mint korábban, mert az EU számára egy gyors kevés engedményt tartalmazó megegyezés politikai öngyilkossággal érne fel, nagy engedményeket pedig Orbántól nem várhattak. Nyilvánvalóvá vált, hogy EU és az USA politikai elitje, sajtója, értelmisége egyértelműen követeli Orbán rendszerének megregulázását és egyáltalán nem támogatja, hogy az IMF-EU pénzén mentse meg Orbán politikai karrierjét. Ma már a Talán még a Fidesz számára is nyilvánvaló, hogy egyetlen mérvadó kör sem támogatja őket nyugaton és Orbánt ma szinte egyöntetűen a demokrácia lebontójának tartják. A magyar kérdés az EU politikai vezetése számára egyfajta tesztté vált, ahol az EU tekintélye forog kockán. Ha nem képesek kezelni egy ilyen kis, súlytalan országgal kapcsolatos gondokat, akkor nem is reménykedhetnek egy sokkal szorosabb Európa létrehozásában. Ha Orbán győz az gyengeség jele lesz és másokat is bátorít majd a konfrontációra. Az USA-IMF minden korábbi aktivitás ellenére az egész Orbán kérdést láthatólag az EU belügyének tekinti.
Az EU-n belül, partnerek között általában a tárgyalások bizalmi alapon, az azonos értékek és szabályok tiszteletben tartásán alapulnak. Orbán azonban képtelen bizalomra alapozott tárgyalási stratégiára, sőt képtelen tárgyalásra is. Ő csak az erő nyelvén szeret beszélni, a harcot szereti, a lőporszagot, a behódolást. Igazi bozótharcos, ha nincs bozót, visz magával, mert csak ott érzi jól magát. Az EU az ilyen stratégiával általában nem tud mit kezdeni. Bürokratikus rendszere gúzsba köti, ezért mindig csak követi az eseményeket, lefagy, ha valaki olyan kezdeményező és agresszív, mint Orbán. Amit ma az EU tesz velünk, az teljességgel szokatlan és példa nélküli. A bürokrácia megkerülésével, politikai tárgyalási stílust követnek, erőből tárgyalnak, sőt mint láthatjuk, hadat üzennek. Amit az EU tett, az általában egy háború első lépése, az ultimátum: olyat kérni a másik féltől a békéért cserében, amit az bizonyosan nem teljesít, vagy ha teljesít, akkor az a teljes behódolás jele. Orbán nem teljesíthet politikai kérést, mert akkor nem lenne Orbán Viktor. Orbán békülékeny hangneme csak arra jó, hogy konfliktus élezéséért az EU-ra tolja a felelősséget. A hadüzenet jövő héten megtörténik.
Ezzel az IMF megegyezés a távoli jövőbe tolódik ki. Az EU már korábban nyilvánvalóvá tette, addig nincs hivatalos tárgyalás, amíg az MNB kérdését nem rendezi Orbán. Most ez kiegészült még két területtel. Háborúban álló országok között a gazdasági segítség a legritkább esetben szokott létrejönni. Ettől kezdve a bürokrácia lassúsága az EU-nak dolgozik, ha ugyanis a magyarok kifogásokat emelnek az lassítja a megegyezést, de amíg nincs megegyezés nincs hitel sem. Orbán így kényszerhelyzetbe kerül. Az EU jól tudja, hogy az IMF megegyezés az egyik erős ütőkártyája a harcban. Korábban azt lehetett gondolni az egyetlen, de mára kiderült a támogatások megvonásával való fenyegetés legalább ilyen erős, főleg, ha kiterjesztik minden területre. Egyrészt ez közvetlenül a Fidesz oligarchiát érintő intézkedés lenne, mert az infrastrukturális beruházások támogatásának leállításával, sokmilliárddal lehetne a Fidesz vállalkozói körét megrövidíteni. A mezőgazdasági támogatások két területen is erősen érintenék a Fideszt. Egyrészt a vidéki szavazóbázis elvesztése fenyegetné, mert ez gyakorlatilag csődbe vinné a vidék jelentős részét. Másrészt, (erről ugyan keveset beszélnek) mivel a magyar oligarchák a földalapú támogatások legnagyobb haszonélvezői, itt is húsbavágó kérdést érintene az EU. A top tíz földalapú támogatást élvező neve hétpecsétes titok, de azért kisakkozható, hogy az állami gazdaságok privatizátorai közöttük vannak.
A gyors megegyezést még egy fontos tényező miatt kizárt. Az EU számára az egyik központi kérdés, kimondva kimondatlanul Orbán ellenfeleinek segítése. Az EU nyomás már két kormányt megbuktatott Európában és helyettük szakértői kormányt állítottak fel. Nem kérdés, hogy Magyarországon is Orbán bukását látnák a gondokból kivezető legjobb útnak, de szakértői kormány megalakítása teljesen kizárt, sőt tulajdonképpen senkinek nem érdeke. Ha ugyanis ma bárki átveszi Orbántól a hatalmat, az egy romhalmazt kap, ami még nem omlott össze. Ráadásul egy olyan közjogi és hatalmi helyzetben kéne kormányoznia, amiben minden valóságos hatalom továbbra is Orbán kezében van. De jelen pillanatban nem látszik az a politikai erő, aki bizonyosan képes lenne a nép szimpátiáját megnyerni. Ehhez még idő kell. Ezért az EU legalább a tavasz végéig időt kell adjon az ellenzéknek, hogy valami politikai megoldást találjon.
Orbán relatív nyugalma ebből fakad. Úgy gondolja, az EU semmiképpen sem tudja elérni megbuktatását, mert a parlamentáris út kizárt, a frakció olyan mértékben kézben tartott, hogy nem mernek Orbánnal szembefordulni. Az utca nem tudta Görögországban sem megbuktatni a kormányt, pedig sztrájkok és tüntetések követték egymást hosszú hónapokon át. Ráadásul ott még párt alternatíva is létezett a kormánnyal szemben. Orbán meg van győződve róla, hogy az EU nem talál megfelelő súlyú politikai partnert nálunk és ezért kénytelen lesz vele megegyezni. Nem a csődben bízik, hanem feltételezése szerint az EU-nak nem érdeke a magyar csőd, mert ez destabilizálná a régiót. Ennek ellentmond, hogy az osztrák bankszövetség tegnap az EU bejelentés előtt közölte, őket a magyar helyzet nem ingatja meg. A nyilatkozat, mintha az üzente volna, mi megadjuk a kilövési engedélyt, tőlünk mehet. Tulajdonképpen ez lesz a legnagyobb kérdés, mert Orbán terve az, hogy addig megy el, amíg az EU-nak azt kell eldönteni-e, hagyja-e Magyarországot csődbe menni. Orbán feltételezése szerint a válasz nem lesz és így ő győz majd.
Az bizonyos, hogy az EU nem húzza a bizonytalanságot a végletekig, ha tavasz végéig nem épül fel más politikai alternatíva, megegyezik Orbánnal. Sőt Orbán vészhelyzetben, utolsó fegyverként még új választásokat is kiírhat, amire ha nem hagy elég időt az ellenzéknek megnyeri, kész tények elé állítva az EU-t. De a csőddel kapcsolatos terveiben csalódhat, mert ebben a kérdésben nem a spekulánsoktól és az EU-tól kell legjobban félnie, hanem saját lakosságától. Amennyiben folytatódik a lakossági megtakarítások menekítése az bizonyosan a magyar bankrendszer és így az ország végét jelenti és ebben az esetben már az IMF segítség sem oldja majd meg a kérdést.
Az Orbáni politika által mindennapossá vált bizonytalanság és kiszámíthatatlanság saját ellenfelévé vált. Ilyen szintű kiábrándultság és reménytelenség már komoly gazdasági tényező, ami önmagában megakadályozza a fejlődés, kilábalás megindulását. Orbán megnyerhet minden csatát, de az ország a háborút biztosan elveszti, mert az amúgy is kétségbeesett lakosság és vállalkozások bizonytalansága, még hónapokig növekszik majd. Ez pedig olyan sebeket okoz majd, amik hosszú évekig nem gyógyulnak be. Még az a jómódú réteg sem lesz bizonyosan nyertes, amely már rég dollárra, Euróra váltva kimenekítette pénzét az országból.
Az egész nagy machináció tele van bizonytalansági tényezőkkel, amiben minden forgatókönyv szerint a magyar lakosság a vesztes. Orbán folyamatosan és láthatólag a lakosság bőrére feleslegesen vállal óriási kockázatokat. Mindezt egy csak általa megnyerhető politikai előnyért cserébe. Mert ha Orbán megmenti saját politikai jövőjét, azzal ő maga és a Fidesz pártelitje nyer és nem az ország. Tudom, Orbánt vallási vezetőként tisztelők között sokan vannak, akik azt gondolják egyedül Orbán képes jól vezetni ezt az országot, de ha másból nem az utóbbi másfél év hisztériakeltéséből nyilvánvalónak kéne lenni, hogy ez nem igaz. Nekünk nem Orbánt kell megmentenünk, hanem az országot. Ezt minden hívőjének tudnia kéne.
Részlet a Bencsik János interjúból a Népszabiból
– Evezzünk át kissé piranhásabb vizekre. Mi igaz abból, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogszabály-alkotási, támogatási, kinevezési politikájában döntő a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt Fidesz-közeli vállalkozók nevével fémjelzett kör befolyása?
– Nézze, István. Ahol virágpor van, oda gyűlnek a méhek is. Nélkülük nem működik a természet. Ahhoz, hogy mézhez jussunk, jó méhész kell. A mi tanyánkon volt egy 83 családos telepített méhes. Egy idő után külföldről megjelentek az atkák, legyengítve a hazai populációt. Majd jöttek az egészséges, roborált vándorméhek, és átszipkázták a mieink által begyűjtött mézet a saját kaptáraikba. Így működik a globális világgazdaság. Liberális szabályokkal kis célpiacokat meggyengítenek, majd lerabolják azt. Ebben a helyzetben az a célunk, hogy óvatos támogatással a saját méheinket, a hazai vállalkozásokat erősítsük. Ez tökéletesen megfelel a közösségi érdeknek. Akkor van baj, ha itt is túlsúlyba kerül az egyéni szempont. Fellegi Tamás miniszter úrral mi mindig a kormányzati célkitűzések szakpolitikai megvalósulásáról értekeztünk. Különböző körök érdekeinek esetleges érvényesítése érdekében rám vagy az apparátusra nem nehezedett nyomás. Ennek a pályának ugyanakkor csak egy részére volt rálátásom. Hogy történt-e ilyen megkeresés, nem tudhatom, mert nem én voltam a miniszter. Új, feltörekvő vállalkozói csoportokkal magam is összefutottam, melyek mögött olykor-olykor bizonyos közszereplők alakja is feltűnt. Fideszes is, más is. A parlamenti szembenállás nem mindig írja felül az üzleti érdeket. Sokszor éreztem azt, hogy egy-egy új technológia kiemelt támogatásánál az egyéni érdek a méltányolhatónál nagyobb mértékben terjedt volna túl a közösséginél. Ilyenkor a politika megfelelő egyeztetéseket követően döntéseket hoz. Ez, főleg, ha nagy rendszereken változtatunk, néha késedelembe esik. De hát nagy poszt nagy terhekkel jár.
Komment:
Ha jól értem a hasonlatot, akkor a szocializmusban volt az egészséges gazdaság, utána jöttek a nyugati atkák, ezek pontosan nem tudom kik lehettek, de a lényeg, hogy utána a nyugati cégek lenyúltak mindent. A Kánaán tehát a szocializmus volt. A nyugati cégeknél pedig Simicska is jobb.