Martin Schultz kedden találkozott Orbán Viktorral és mi sem bizonyítja jobban, hogy tisztában van hazánk gondjaival és valóban aggódik ezek miatt, mint az, hogy felhívta miniszterelnökünk figyelmét arra: „Fontos, hogy a kormány ne a lakosság megosztására, hanem a megbékéltetésre törekedjen.”

A társadalom ilyen szintű megosztottságára épülő politikai stratégia ugyanis nem tekinthető sem általánosnak, sem normálisnak a sikeres országokban. Az ilyen stratégiákkal működő országokban nehéz közös céloknak és változásoknak megnyerni az embereket, ezek nélkül pedig egyetlen társadalom sem lehet sikeres. Az ilyen stratégia azonban nagyon is hatékony lehet egy párt vagy egy vezető számára egy arra fogékony országban. Az, hogy a Fidesz az elmúlt két év viharos kormányzása után is őrzi vezető helyét és a legutóbbi kormánypárti demonstráció ékes példája ennek. A stratégia leglényegesebb eleme, hogy olyan szavazói csoportot hozzanak létre, amiben a vezetők iránt érzett lojalitás felülírja a tagok racionális és morális értékítéletét. Ennek még belső értékrendjük vagy korábbi meggyőződésük sem szabhat határt. Ilyen társadalmakban elkövethetnek a vezetők bármilyen hibát, javasolhat az ellenfél (ellenség) bármilyen jó intézkedést az emberek csak és kizárólag párthovatartozás alapján ítélik meg ezeket. A Fidesz számára ez még az átlagosnál is fontosabb stratégia, mivel az elmúlt 15 évben sokszor változtatta értékeit, ezért egy pusztán értékekre épített közösség már rég darabjaira hullott volna. Ez teszi lehetővé, hogy a szavazók bármihez és annak az ellenkezőjéhez is megnyerhetők, hogy elvesztik erkölcsi értékítéletüket, ha politikáról van szó. Ezért szavaznak lelkesen előbb a tandíj ellen, majd fogadják el annak drasztikus bevezetését, ezért nem ítélik el Schmitt Pál plágium ügyét, a gyakori csalásokat a médiában más kérdésekben erkölcsileg fedhetetlen polgárok. Ezért masíroznak nyugatellenes jelszavak alatt azok, akik világ életükben nyugatbarátok voltak. Ezért nem akarják látni a korrupciót, a hazugságokat, a cinizmust, a kétszínűséget, a gazdasági széthullást, a társadalmi bizalomvesztést. Ezért nem látják, hogy a király meztelen.

Az ilyen társadalmakban a konszenzusos, hosszútávra szóló döntések kizártak. Ezek nélkül pedig a társadalom nem képes kitörni a válság, reform-vergődés, válság reform-vergődés folytonos ciklusából.

A kormánypárti menet jó példája a stratégia hatékonyságának. Sokan értetlenül álltak a menet sikere előtt. Nem értették, hogy józanul gondolkodó polgárok, miért nem látják mekkora gondok vannak a kormányzással. Többen azt feltételezték, itt csak is anyagi érdekek játszanak közre, vagyis azok mentek ki, akiket nem sújtottak az eddigi intézkedések. De ez nem állja meg a helyét, mert azoknak valódi nyertesei nincsenek, sőt családján keresztül, így vagy úgy mindenki érintett. Ez abból a feltételezésből fakad, hogy a meneten a kormányzati intézkedések maradéktalan hívei voltak jelen. Ott nagy többségében pont olyan jószándékú, a hazájukat szerető és azért aggódó, magukat polgárnak hívő emberek vonultak, mint akik elítélik a kormányt. Jelenlétükkel a kormány és személyesen Orbán iránti bizalmukat mentek el kinyilvánítani. Nem azt akarták üzenni, hogy minden rendben a kormányzással, mert ezt ma kevesen érzik. Nagy részük tisztán látja, hogy sok a gond, de bizalmuk, hitük felülírja kritikájukat. Baráti beszélgetéseken szinte lehetetlen olyan kormánypártit találni, aki érti és teljes mértékben elfogadja az intézkedéseket. Ők is reménykednek, hogy nyugalmasabb idők és kiszámíthatóbb intézkedések jönnek. De bármi volt is a szándék, jelenlétükkel csak egy dolgot üzentek: minden rendben, csak így tovább! Ezzel legitimálták az eddigi intézkedéseket, a független intézmények elfoglalását, közigazgatás szétverését, a média korlátozását, a közmédium manipulációit, Schmitt plágiumügyét, a nyugatellenes retorikát, a káoszt és kapkodást.  Ezzel az üzenettel pedig sokat ártottak ügyüknek, országuknak és magának Orbán Viktornak is. Mert Orbánnak ma csak saját tábora üzenhetné meg, hogy korrekciókra van szükség, kevesebb konfliktusra és több nyugalomra. De ő, személyes facebookos értékelése szerint bátorításként, buzdításként értelmezte az üzenetet. Ennek következtében még nagyobb önbizalommal politizál majd. Még kisebb lesz az esély bármilyen irányváltásra. A várt megnyugvás még távolabb kerül.

A másik nagyon szomorú következmény, hogy a menet sikere elvehette a párton belüli kritikusok bátorságát is. Világossá vált, hogy a vezér tudja mit csinál és mindenkinek sokkal biztosabb a politikai jövője az ő vezetése alatt, mint nélküle. Tovább nő tévedhetetlenségébe vetett hit, ami egyre inkább erősíti az iránta érzett bizalom vallási jellegét. Erre szüksége is van, mert minél nehezebb józanésszel megmagyarázni intézkedéseit, annál több hitre van szükség táborában. Orbán egyre inkább képzelheti magát vallásalapítónak, mint politikusnak. Egyre erősebben a hite abban, hogy nincs a társadalom megosztottságánál erősebb fegyver a kezében, ezért a hisztériakeltés tovább folytatódik.

Vallási vezető ellen azonban nem lehet a politika eszközeivel harcolni. Az ilyen vezetőket a támadások csak tovább erősítik, a mögötte álló erők még inkább összezárnak. Egy olyan társadalmat, ahol a politikában a hit ilyen erős szerepet kap, nem lehet racionálisan kormányozni. Pedig mi másra lenne nagyobb szüksége, mint a jövő racionális végig gondolására, szakmai programokra és azok végrehajtására. Ebben a végtelenül megosztott társadalomban mégha sikerülne is Orbánt leváltani az nem eredményezne sikeres kormányzást. Nem lehetne semmiben társadalmi konszenzusra jutni, mert Orbán érdeke ellenzékben mindenképpen a konszenzus megakadályozása lenne. Ezért nyilvánvaló, hogy nem Orbán az igazi ellenfél, hanem a társadalmi megosztottság, a legfőbb politikai cél pedig ennek felszámolása.

A magyar társadalom már egyszer részlegesen képes volt felülemelkedni megosztottságán, amikor 1867-ben kiegyezett az Habsburg birodalommal. Ez indította el a magyar történelem gazdaságilag, tudományosan és kulturálisan legsikeresebb korszakát. Nem vagyok egészen biztos, hogy a mai magyar népesség képes-e felülemelkedni saját indulatain, de nincs más választás, meg kell próbálni.