Konzervatívként miért kell nekem a Klubrádiót sajnálnom?
Címkék: klubrádió kiegyezés pártállam dk frakció pártérdek
2012.05.20. 19:12
Az élet olyan egyszerű volt az Orbán kormány előtt. Rendes konzervatívként nem kellett szeretnem a Klubrádiót, az ATV-t, Kálmán Olgát és Bolgár Györgyöt, a szakszervezeteket, Petschnig Mária Zitát és így tovább. Oda juttatott, hogy sok más mellett már azért is szégyellem magam, ami a Klubrádióval történik.
A konzervatívok körében Bolgár György és vele együtt a Klubrádió volt minden rossznak a megtestesítője, amit a baloldali média jelentett. Rendes jobboldali, ha meghallotta Bolgár behízelgő hangját azonnal felállt a hátán a szőr és csuklani kezdett. Ő jelenítette meg a baloldali ravaszságot, ahogy nyilvánvaló tapasztalatával csőbe húzta a „szegény” jobboldali értelmiségieket, politikusokat. Ő volt a szimbólum, amit egyöntetűn lehetett utálni, mert összefoglalta mindazt, amit nem szerettünk a régi motorosokban. Azzal, ami ma Klubrádióval történik a szimbólum elveszik. Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az idő, amikor nekem Bolgár Györgyöt és „bandáját” kell sajnálnom.
Van ennél rosszabb is.
Legrosszabbul akkor éreztem magam, amikor Gyurcsányék frakcióalakítását fúrták meg. Miért kell nekem Gyurcsány Ferenc pártját sajnálnom, mikor úgy gondolom, hogy sokkal többet használna az országnak, ha örökre kiszállna a politikából és elvonulna valami távoli kolostorba. De az igazságtalanság az igazságtalanság mindenkivel szemben, nem számít mennyire utáljuk vagy szeretjük az illetőt. Nem azért akartunk jogállamot, hogy ne „ők”, hanem „mi” használhassuk azok ellen a törvényt, akiktől eltérő nézeteket vallunk. Mert más dolog Bolgár Györgyöt ravasz komcsizni és a pokolba kívánni, mint visszaélve a hatalommal tényleg oda küldeni. Más Gyurcsányt hülyézni, mint igazságtalanul megtiltani pártja frakcióalakítását. Inkább élünk olyan országban, ahol egyesek, akiket mi nem szeretünk, számunkra marhaságokat beszélnek és tesznek, mint olyanban, ahol ezért így vagy úgy bezárják vagy jogaikban korlátozzák őket.
De Matolcsy elhozta azt az időt is, hogy egy rendes konzervatívnak, olyan közgazdászokkal kell egyetértenie, mint Petschnig Mária Zita vagy Vértes András. De nincs mit tenni, hiába szeretném Petschnig véleményét leszólni, nem tehetem, mert a helyzet az, hogy az ő magyar gazdaságról vallott helyzetértékelésével jobban egyetértek, mint a kormányéval.
Sőt már a magyar focit sem próbálhatom őszintén szeretni. De nem tehetem, mert nem vagyok képes elfogadni, hogy azt is átpolitizálták. Nem bírom, hogy a párt vezetőinek megvan a maguk focicsapata, amit állami eszközökkel és közösségi pénzekkel próbálnak felturbózni. De a turbó a focin nem segít annyit, mint amit ront a közérzeten az átpolitizálás. Konzervatív hazafi énem nagyon rosszul érzi magát, amikor egy focimeccs kapcsán is a politikai undor fogja el.
Miért kellett elvesztenem a hitem, hogy a kommunizmussal magunk mögött hagytuk azokat is, akik bármilyen politikai elvárást és parancsot kritikátlanul teljesítenek. Hogy a primitív hamisítások a TV-ben már nem jöhetnek vissza, mert az elemi igazságérzet nem engedi meg, hogy tízezres tüntetésről üres utcával tudósítsanak. Hogy nem lesznek olyanok, akik megrendelésre olyan törvényeket gyártanak, amik ellehetetlenítik vélt vagy valós ellenfeleiket. A kommunizmusban ugyan volt 800 ezer párttag, de azt a rendszert az orosz tankok kényszerítették ki és tartották fenn, ami sokaknak elég indok volt az igazságérzet és kritika teljes feladására. De ma nincsenek tankok, amit teszünk csak magunknak köszönhetjük. Az ország, ahol elvárt viselkedés az igazságérzet feladása, ahol vannak elegen, akik teljesítik a parancsokat ne számítson sok jóra. A kommunizmus is így vált kontraszelektálttá, mert belső erkölcsi tartással, értékrenddel rendelkező ember nem hamisít, nem csal, nem követ el igazságtalanságot, azért mert úgy véli a vezető politikai érdekei azt kívánják. Kontraszelekcióra építetve egy ennyire kis erőforrásokkal rendelkező ország soha nem lehet sikeres.
Sok mindent megbocsájtunk annak a politikai erőnek, akivel egyetértünk. Átsiklunk a kisebb igazságtalanságokon, ha hiszünk a célok, az irányok és az elvek helyességében. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem egy politikai vezetőhöz kell lojálisnak lennünk, hanem a saját politikai elveinkhez, nem egy politikai párt sikerét kell akarnunk, hanem hazánkét. Ezek nagyon gyakran nem esnek egybe és ilyenkor a politikusok többsége saját érdekeit választja. Ha ilyenkor mi is követjük inkább ártunk neki, mint segítjük. De a magyar politika élet olyan, amiben ha megszüntetik a Klubrádiót a másik oldalon állók örömujjongásban kell, hogy kitörjenek.
Mégis azt kell mondjam, az egész folyamat, talán segíthet is, mert amikor ez a politika elveszi tőlünk azt, amiben hittük egyúttal ad is valamit. Ettől talán megértjük a másik oldalon sem hazaárulók állnak. Ez az ő országuk is, csak máshogy látják a világot és megértjük sok minden van, ami összeköt bennünket, talán több, mint ami elválaszt. Talán így segít hozzá Fidesz bennünket, hogy kiegyezzünk egymással a jövőért. Mert a kiegyezés nem más, mint elhinni az ellenfelemről, hogy ő is az ország érdekeit szolgálja. Ha a Fidesz politikája elérné, hogy ez létrejöjjön, hogy megértsük mennyi közös van a látszólag egymással szemben álló felek között, hogy a gyűlöltre épített politikának van alternatívája, az igazi történelmi tett lenne.
A rabszolgák lázadása – Az Orbán-rendszer populista konszolidációja
Címkék: populizmus gyarmat dependencia nem leszünk gyarmat függőségi elmélet
2012.05.02. 23:08
A Fidesz populista fordulatával sikeresen transzformálta át a tavaly egyre nyilvánvalóbban látszó kormányzási kudarcát a külvilág és a ballibek iránti gyűlöletbe. Az akció sikeresen járult hozzá Orbán mindent fölülíró politikai céljához, tábora bármi áron való egyben tartásához. Ez a maga képére szabott választási rendszerben, akár újabb győzelmet is érhet neki. A populista konszolidációért azonban a társadalom nagy árat fizet, amit évtizedek alatt sem hever ki.
Kormányzati kudarc elkendőzése
A Fidesz 2002 óta sokkal populistábban kommunikált és kormányzása kezdetétől építette a nemzetközi bal-lib összeesküvés elméletét, de eleinte sokan úgy látták, ez csak a Jobbik kordában tartása miatt szükséges. A múlt év végén a kormány teljes erővel kijátszotta a „nemzetközi összeesküvés” kártyát. A hitelminősítők és spekuláns körök váltak bűnbakká a gazdasági problémákért. Orbán „megjósolta” a forint elleni spekulációs támadást, arról beszélt, a magyar földért és vízért folyik háború. De úgy tűnt, hogy ez semmit nem ér amikor az árfolyamok az egekben vannak és a magyar középosztály megkezdi vagyona Bécsbe telepítését. A Fidesz kudarca nyilvánvalónak tetszett még saját táborában is. Az IMF tárgyalások ígérete stabilizálta a forintot, újra képessé vált az ország, hogy drágán, (egyes banki számítások szerint 420 milliárddal fizettünk már többet), de finanszírozza magát, a kedélyek megnyugodtak. A Fidesz ekkor felpörgette európai szintű kommunikációs akcióját, hogy átváltoztassa gazdasági kudarcát egy nyugat-EU-ballibek elleni gyűlöletté. Az akció sikeresen járult hozzá Orbán mindent fölülíró politikai céljához, tábora bármi áron való egyben tartásához. Konszolidálta helyzetét, de a populista fordulatért nagy árat fizet a társadalom.
A függőségi elmélet – ki akar minket gyarmatosítani?
A vízválasztó a békemenet volt, nem tömege, hanem jelszava a „Nem leszünk gyarmat!” Ez a gyökereiben leninista jelszó a harmadik világ, populizmus és a Jobbik jelszava, de nem egy polgári párté. Ezt Orbán március 15-i beszédében legitimálta és a tábor hivatalos jelszavává tette. A Fidesz ezzel feladta a polgári fejlődésbe vetett hitet, ami az egyéni erőfeszítésekre építi egy ország sikerét, helyette hivatalosan is meghirdette a populizmus útját, amiben fejlődésünk nem saját teljesítményünktől függ, hanem attól, hogy le tudjuk-e rázni a gyarmati státuszt, a rabszolgalétet.
Ki kell ábrándítanunk a híveket, ez a politika nem újító, egyes területeken és korokban egyenesen ortodox. A „nem leszünk gyarmat” mögötti politikai gondolat a 20. század középső évtizedeinek Dél-Amerikájában élte virágkorát. Többen a Nagy Gazdasági Világválságra adott téves válaszként indultak el ezen az úton és mindenki kudarcot vallott. A gondolatból ideológia a 60-as évekre lett, ahogy azt sokan, köztük Fukuyama (akit tiszteletek a Fideszben) leírják, ez a dependencia, vagyis függőségi elmélet. A Leninista alapú elmélet lényege, hogy a gazdag országok gazdagsága attól függ, hogy szegénységben tudják-e tartani a szegény országokat. A befektetés, baráti segítség, valójában csak a „kizsákmányolást” (szép marxista-leninista kategória) szolgálja. A globalizáción keresztül működtetik a „pénzszivattyúkat”, hogy elszívhassák az erőforrásokat a szegényebb országoktól. Ezek úgy törhetnek ki, ha megszabadulnak gyarmati jellegű státuszuktól, szétzúzzák a multik rendszerét.
Az elmélet látványosan megbukott, a dél-amerikai országok amelyek ennek mentén próbálták meg a kitörést nem jutottak előre. Az ázsiai térség országai, Tajvan, Hong Kong, Szingapúr, Korea, akik a globalizáció útján indultak el a világ vezető gazdaságai közé emelkedtek. 10 éve Brazília is részben letért a globalizáció ellenesség útjáról és mára a világ 6. legnagyobb gazdasága. De Szlovákia is a globalizációra alapozza növekedését és nálunk sikeresebb. Ahogy Fukuyama egy magas rangú szingapúri tisztviselőt idéz: a három szörnyűség, amit országa nem tűr el, „a hippik, a hosszú hajú fiúk, és a multinacionális vállalatok kritizálása”.
A legérdekesebb példa Kína, mert itthon ellenpéldának szeretnék látni. Kína nem lázadt a „gyarmatosítás”, a tőke ellen, hanem bátorította. A különleges gazdasági övezetekben a multinacionális tőkének a normálisnál nagyobb előjogokat biztosított. Ehhez lakosságát munkavállalóként gyakorlatilag gyarmati státuszban tartotta, hogy jogfosztottként szolgálják a termelést. Kína jelszava ellentétben a „nem leszünk gyarmattal” az lehetne: Az ország nem lesz gyarmat, de a munkavállalói igen!
A hős politikus mítosza – Chávez olaj nélkül?
Az elmélet bukása ellenére, vonzó sok politikusnak ma is, mert képviselőit sokszor szentként tisztelik. A nagyhatalmak ellen fellázadó politikus szerepét a populista kultúrájú országokban igazi hősi mítosz lengi körül. Peron, aki megadta a kegyelemdöfést Argentínának vagy a mexikói Lázaro Cárdenas, aki 1938-ban Amerika ellenes politikájával és azzal, hogy államosította a Standard Oil és a Shell cégeit, évtizedekre megpecsételte az ország sorsát, a mai napig a legnépszerűbb politikusok. A Chávez félék is táplálják a mítoszt, de azt elfelejtik, hogy fennmaradása az olajtól függ. A leépülés azonban, ilyen esetben is törvényszerű. A venezuelai olajipar kitermelési képessége, amely valaha a világon a második legnagyobb volt, 2000-től 2007-ig 30 százalékkal esett. Ha nem lennének ilyen magasak az olajárak, Chávez képtelen lenne fennmaradni. Olaj nélkül azzal próbálkozni mint Chávez, pedig nem túl okos.
Ezen populista rendszerek tipikus jegyei nagy hasonlóságot mutatnak.
- Karizmatikusnak, bátornak látszó vezető, aki képesnek tűnik fellázadni a világrend ellen.
- Abban való hit, hogy a piacnál az „okos” állam (valójában a vezető) jobban tud irányítani.
- Természeti erőforrások államosítása. Nálunk ez a víz és a közműszolgáltatók, ezek vannak célkeresztben, de a MOL esetében is állandó a nyomás a befolyás növelésére.
- Új földosztás meghirdetése, ami papíron a kistermelőknek jó, de gyakran a feudalista agrármodell konzerválódik, óriás birtokokkal.
- Az igazság jog fölé helyezése. Peron filozófiáját igazságizmusnak hívta.
- A közösség érdekének az egyéni érdekek fölé helyezésének ígérete. (Nemzeti Együttműködés Rendszere) Ezzel összefüggésben a magántulajdon részleges korlátozása, (pl. nyugdíjpénztár államosítással, jogtalan adókkal.)
- Államosítás, verseny korlátozás a hazai cégek látszólagos érdekében (valójában lojális oligarchia kiépítése).
- Az előző kormányok korrupt elitjének perbe fogásának ígérete.
- A többségi demokrácia értelmezés abszolutizálása. (51 százaléknyi hatalommal, nem vesszük figyelembe a maradék 49% elvárásait.)
A populista kultúra diadalútja
Ez a populista kultúra alapja, ez válik népszerűvé nálunk. Pedig a rendszerváltáskor úgy tűnt a magyar társadalom a polgári kultúra irányába nyitott. A sikerre volt némi remény, a rendszerváltó pártok így-úgy mind polgárosodást akartak és arra törekedtek, hogy a szabad polgári értékrend váljon a kultúra alapjává. Kutatások alapján, 2007-08-ig mindenki úgy gondolta, a magyar társadalom elutasítja a szélsőségeket. Mára mégis a teljes zsákutcát jelentő szélsőséges politizálás, ahova a populizmus és a Nem leszünk gyarmat! szlogen alatt felvonulók is tartoznak, óriási népszerűségre tett szert.
Az aktív szavazók kb. fele (Jobbik és Fidesz együtt) a populista kultúra irányába vált nyitottá. A növekedés nem ért véget és mivel egy társadalom kultúrája lassan változik, visszafordulására a közeljövőben nincs remény. A dél-amerikai országok története is ezt mutatja. Argentína példája a legerőteljesebb. Az első világháború előtt polgári és európai kultúrájú ország volt. A 20. század elején egy főre jutó GDP-je Svájcéval egyezett meg és nagyobb volt, mint Németországé. De a 30-as évek válságára adott rossz válaszként a populizmus útján indult el. A régió populista kísérletei hiába vallottak kudarcot, nem tértek le az útról és populista vezetők újabb generációit termelték ki. A lakosság populista kultúrájának ez felelt meg. Ezért aggasztó a magyar fordulat.
Jobbikosodó Fidesz tábor
A Fidesz megoldása is a válságra adott rossz válaszból fakad, abból a tévhitből, hogy ez nem gazdasági válság, hanem a kapitalizmus válsága és a nyugati út elbukott. Ebben már a választások előtt egyetértett a Jobbikkal. Pedig a 30-as évek válsága arra tanít, hogy akik azt a kapitalizmus válságaként értelmezték és letértek a versenygazdaság útjáról nehezebb helyzetbe kerültek a válság után. A Fidesz a választások után egyre többet kommunikált a Jobbik nyelvén, hogy megvédje táborát a jobboldali lemorzsolódástól. Így jutott el addig, hogy a Jobbik korábbi szlogenjét a „Nem leszünk gyarmat!”-ot tegye jelszavává.
Még a Jobbik ideológiájának irányába tett populista fordulat is megérte, hogy teljesítsék a tábor minden áron való egyben tartásának legfőbb politikai célját. Úgy gondolják az új választási rendszerben két millió körüli aktív szavazóval biztos nyernek. A stratégia sikeresnek látszik. A tábort régi-új jelszavakkal kerítették körbe. A hagyományos antikommunizmus, erősödő kereszténység, baloldali összeesküvés, szabadságharc, nemzeti érdek és szuverenitás, multik és globalizáció ellenesség.
A populizmus ára
Az ár, amit ezért Magyarországnak fizetni kell hatalmas. Ez az út gazdasági leépülést hoz. A populizmus olyan mélyre ássa a politikai oldalak között az árkot, mintha több országban élnénk. A versenyellenesség, az állam gazdasági szerepének növelése, az oligarchia erősödése, a képességek és vállalkozások politikai alapú diszkriminációja gyengíti reálgazdaságot, a versenyképességet és a teljesítményt.
A folyamat az életszínvonal 20-30 százalékos csökkenéséhez vezet, a társadalom alsó 30-40 százalékában. Ez a folyamat már elindult a jóléti rendszer drasztikus leépítésével, de fontos hangsúlyozni, hogy a dél-amerikai országokban sem hozott eredményt a jóléti rendszer hiánya, az alsóbb rétegek szegénysége és az elméleti munkaerő kínálat. A középosztály tagjai közül egyre többen csúsznak le ebbe a csoportba. A társadalmi különbségek a szokásos 6 körüliről gyorsan 8-9 fölé nőnek. 15 éves távlatban a cseh, lengyel és szlovák GDP a duplája lesz a magyarénak. Ehhez jöhet még, hogy a Fidesz újabb győzelme erősödő kivándorlási hullámot generál. Orbán legnagyobb kihívása, hogy a gazdasági lassulást meddig tolerálja tábora, mikor helyezik az emberek saját pénztárcájukat előbbre, mint a lózungokat. Ettől ma messze vagyunk.
Az EU-n belül nem teljesedhet ki a populista rendszer, ez védi némileg a gazdaságot. Az EU-ból való távozásunk, vagy eltávolításunk esélye azonban az idővel egyre nő.
A vergődés történelmi korszaka
Orbán a fordulattal közel került álma beteljesüléséhez, a róla elnevezett korszakhoz. Tudja, az Orbán korszakot, ha megvalósul, történelmileg is hasonlóan ítélik meg, mint ma. Egyesek utálják, mások istenítik. Ezzel meg is elégszik. Orbán nem akar a nemzet békítő atyja lenni. Ehhez túl harcos és túl nagy taktikus. Ennek árát azonban mi fizetjük. Mert egy nyugodt, polgári együttműködő kormányzással, ahogy a lengyel-szlovák-cseh példa mutatja, nagyobb eredményeket érne el az ország.
A populizmus kultúrájából nincs túl sok kiút. Ma még talán egy látványos deviza válság hatására észhez térnének az emberek, de valószínűbb, hogy a feltüzelt tömeg talán inkább a nyugati összeesküvőket okolná. Az IMF megállapodás, ellenétes hatást vált ki, segíti Orbán és a populizmus konszolidációját. Ebben a helyzetben, Orbán bukása sem oldja fel ezt a helyzetet. A populista kultúrájú tábor nem tűnik el és ez garantálja, hogy az országot egy fordulat esetén se lehessen normálisan kormányozni. A polgári és populista kultúra állandó harca miatt a vergődés az ilyen országok lényegévé válik.
Hungarikum őrület van. Még törvényt is elfogadtunk róla, de legnagyobb sajnálatomra kimaradt belőle a csalás, mint igazi hungarikum. Néha azt hiszem, hogy ez társadalmunk lényege Schmitt Palitól az alföldi kolbászkészítőig. Egy-egy eredetvédett termék lényege a bizalom. A fogyasztó számára garanciát vállalunk, hogy amit megvesz az tényleg az ami. Magyarországon csak abban bízhatunk, hogy tuti átvernek bennünket, erre kéne garanciát adni.
Minden évben már májusban megindul az útszéli őstermelők dinnye árusítása. Igazi mézédes magyar dinnye az útszéli porban, annak ellenére, hogy a dinnye csak hónapokkal később érik nálunk. Az Auchanban vett Görögországból származó dinnyével hülyítik a népet. Az út szélén árulják a sonkát és a házi kolbászt olyanok, akinek soha disznójuk még nem volt. Hűtés nélkül hozzák ausztriai vágóhídról a húst, hogy házikolbászt csináljanak belőle, igazi hungarikumot, amivel a kormánypénzen épített helyi piacon verik át a jónépet. A NÉBIH, valami hivatal piaci vizsgálata szerint 16 ellenőrzött őstermelőből, csak 6 árult valóban maga termelte árut, vagy legalábbis 6 le tudta papírozni azt.
http://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/al_ostermelok_a_zoldseg_gyumol.html
A fogyasztóvédők és a NÉBIH is állítják, az "őstermelők" jó része, megveszi a szomszéd standon a külföldi zöldséget, gyümölcsöt és magyarként árulja.
http://www.nebih.gov.hu/aktualitasok/hirek/al_ostermelok_a_zoldseg_gyumol.html
A fogyasztóvédők és a NÉBIH is állítják, az "őstermelők" jó része, megveszi a szomszéd standon a külföldi zöldséget, gyümölcsöt és magyarként árulja.
Hallani arról, hogy a nagy márkák lengyel nyesedékhússal javítják a magyar szalámit. Mangalica szaláminak és sonkának árulnak olyan húsokat, amiknek semmi közük hozzá.
Kínai fokhagymát adnak el magyarnak, bogyiszlói paprikának olyat, aminek termelője nem is tudja hol van Bogyiszló. Afrikai paprikát teszünk a kalocsaiba, mert úgy ócsóbb. Még a mézet is manipulálják néha.
Tisztított csapvízből csinálják az ásványvizet, de tesznek rá szép nemzeti trikolórt és ráírják, hogy jó mélyről jött fel.
Tényleg mélyen vagyunk és nem is jövünk fel. A világban sok eredetvédett termék van. Franciaországban, Olaszországban, szinte minden településnek van valami specialitása, Hungarikum törvény nélkül is. Mert ez hagyomány. Hagyomány a minőség, hagyomány a termékbe és készítőjébe vetett bizalom. Ezeket a termékeket DOC, DOCG, AOC és hasonló jelekkel látják el. Ahol a C a kontrolt, ellenőrzést jelenti, a G pedig a garanciát. Nem lehet máshogy eredetvédett terméket építeni, csak úgy ha a fogyasztó hihet benne, hogy azt kapja, ami rá van írva a csomagolásra. Nálunk szinte hetente lehet illegális vágóhídról, vagy valami csalásról olvasni. A minap épp egy autó borult fel, ami tele volt ausztriai vágóhídról származó hússal, amit hűtés nélkül hoztak haza, hogy jó magyar kolbász készüljön belőle.
Az eset nem egyedi, mert erre is csak véletlenül jöttünk rá. Százával, ezrével vannak ilyen csalók az országban. Nálunk nincs hagyománya a minőségnek, nincs hagyománya a bizalomnak, de van a csalásnak, az ügyeskedésnek. Az igazi magyar hungarikum az átverés. A termelő megtanulja mit kell hazudni és azzal eteti vevőit. Most épp azt, hogy itt minden magyar alapanyagból készült. De ha a kínai lenne épp a trendi, akkor hirtelen az lenne minden. Ezen nem lehet törvénnyel változtatni, nem lehet helyi piacokkal, nem lehet propagandával, mert ez a társadalmunk lényege, Schmitt Palitól az alföldi kolbászkészítőig.
Nálunk csak abban bízhatunk, hogy nem bízhatunk semmiben. Ez legyen a magyar hungarikum.
Ámen!
Ha kicsit végiggondolja az ember, az új telefonadó nem is tűnik olyan kicsinek.
Mivel a tervezet szerint minden megkezdett perc és elküldött sms/mms után 2 forint adót kell fizetnünk ez valójában ellenőrizhetetlen mértékben növelheti a számlákat, főleg cégeknél.
A cégek ugyanis másodperc alapú számlázásos csomagokban vannak és percdíjaik meglehetősen alacsonyak. Mivel a cégek többsége csatlakozott valamilyen flottához, ezért a percdíjak 6 és 9 forint közé esnek, de ma már több olyan flotta is van, ahol nincsenek is percdíjak, csak havidíj, amiben minden forgalom szerepel. Az egymás közötti hívások pedig ingyenesek. A törvény ezekre is rárakja a két forintot.
Így:
De vegyünk egy 7 forintos percdíjas előfizetést. Itt a két forint 30%-os növekedést jelentene, ha nem lenne egymás közötti ingyenes hívás és másodperc alapú számlázás.
Mivel a 2 forint minden megkezdett percre érvényes ezért az egy másodperces hívásokra is. Az emelkedés ennél jóval nagyobb, akár 40% is lehet attól függően, hogy milyen röviden beszél az illető. Minél rövidebben, annál nagyobb lesz a növekedés, mert annál többször lesz egy percet el nem érő hívás. És még mindig nem számoltuk az ingyenes hívásokat.
A hívásoknak jóval több mint fele is lehet ingyenes, sőt bizonyos állástipusokban, ahol csak a cégen belül telefonálnak, vagy akár le is van tiltva a külső telefonálás akár 90%-is.
A növekedés ezekben az esetekben a jelenlegi ár többszöröse lehet. Így megtörik az utóbbi évek örvendetes tredje, amiben a távközlési költségek folyamatosan csökkentek. A látszólagos alacsony adómérték pedig óriásira, akár száz százalkosra is nőhet.
Bírói hatalmat kap Kövér az ellenzék felett
Címkék: gyurcsány ferenc kövér lászló országgyűlési törvény dk frakció képviselői jogok
2012.04.19. 07:27
Az új országgyűlési törvény olyan szabályokat tartalmaz, amelyekkel vissza lehet élni és ellehetetleníti az ellenzék munkáját. Az elnök lehetőséget kap, hogy elnémítson, fegyveres őrökkel kivezettessen képviselőket, sőt pénzbüntetést szabjon ki rájuk, így korlátozhatja a választott képviselők szólásszabadságát és anyagilag is zsarolhatja őket.
Mintha a világ teljesen elfelejtette volna, amit tudott már a 19. században is. A felvilágosodás utáni társadalom és politika elméletek feltárták, hogy az emberi önzést és hatalomvágyat csak a másik ember önzése és hatalomvágya tarthatja kordában. Tudták, hogy egyetlen jogállam sem hozhat olyan törvényt, ami egy egyénnek, vagy egyének azonos érdekű csoportjának a kezébe olyan hatalmat ad, amivel való visszaélés csak az ő „becsületükön” erkölcsi döntésükön múlik. Mert még a legerősebb erkölcsűnek látszó ember is előbb utóbb megteszi, ami hatalmában áll és még igaznak is érezheti a döntést, főleg ha azt politikai ellenfeleit érinti és választói nem ítélik el érte. Ezért aztán csak olyan hatalmat szabad valakiknek a kezébe adni, amit mások hatalma vagy el nem vehető jogai korlátoznak. Ezért találták ki a hatalommegosztást, amiben a végrehajtói, a törvényhozói és a bírói hatalom elkülönül. Ezért adtak bizonyos csoportoknak, mint a törvényhozók olyan többletjogokat, mint a mentelmi jog, mert tudták, hogy csak így szabható határ az ő zsarolásuknak, ezért tekintették szentnek a szólásszabadságot, mert tudták, ha ezt korlátozzuk, akkor nem derülhet fény azokra a hibákra és törvénytelenségekre, amelyek lehetővé teszik a bűnösök felelősségre vonását és az ország jobbítását.
A mai Magyarországon az utóbbi években ezt teljesen elfelejtették a bíróságokat érintő törvény a leglátványosabb megjelenése, de a legújabb bizonyíték erre az új országgyűlési törvény. A törvény olyan lehetőségeket ad a kormánypárti elnök és frakció kezébe, amelyekkel a törvényesen megválasztott ellenzéki képviselők munkája teljességgel ellehetetleníthető, a képviselők zsarolhatóvá és elhallgattathatóvá válnak.
A törvény papíros szándéka szerint a levezető elnöknek a jövőben a korábbiaknál erősebb fegyelmezési jogkört ad. A Fidesz szavazótábora általánosságban igényli a nagyobb rendet és sok esetben akár a törvénytelenséget is elfogadhatónak tartja a baloldallal szemben. Az országgyűlési törvény a nagyobb rend látszatával takaródzik, de olyan szabályokat hoz, amelyekkel politikai előnyre tehet szert ellenfélével szemben.
Ha a képviselő felszólalása során kirívóan sértő kifejezést használ, vagy e kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, a levezető elnök javasolhatja az Országgyűlésnek az érintett politikus kizárását az ülésnap hátralévő részéből, amiről a plénum vita nélkül határoz. A gyakorlatban ezzel a szabállyal nagyon könnyű visszaélni és a Fidesz utóbbi időbeli hatalmi cinizmusát és választói elvárásait nézve erre komoly esély is van. (lásd pl. Kövér szavait az ellenzék parlamenthez való méltatlanságáról: http://zipp.hu/belfold/2012/04/02/kover_szerint_meltatlan_a_baloldal_hogy_a_parlamentben_uljon)
Mert a törvény a levezető elnökre bízza, hogy mit minősít kirívóan sértő kifejezésnek és rendzavarásnak. Ha tehát egyik képviselő például azt állítja, hogy egy ügyben lenyúlták a közpénzt, akkor akár a lenyúlták szó is minősülhet sértőnek. De az is elegendő, hogy felálljon kormánypárti képviselők egy csoportja és felháborodottan kiabálni kezdjen. Így a kijelentés rendzavaráshoz vezetett ezért a képviselő kizárható. Így bárki elhallgattathatóvá válik.
Az, hogy ezzel az ellenzék is élhet a kormánypárttal szemben, még papíron sem nagyon létező alternatíva, mert az elnöknek vita nélkül szavaztatnia kell a kérdésben és annak, hogy az ellenzék meg tudjon egy ilyet szavazni semmilyen esélye.
De van ennél súlyosabb és hatékonyabb joga is az elnöknek a képviselők megfélemlítésére.
Egy másik szabály alapján ugyanis, ha a képviselő a parlament ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett, vagy arra hívott fel, az ülést vezető elnök javasolhatja - első alkalommal legfeljebb három napra - a képviselő jogai gyakorlásának felfüggesztését, az ülésnapról való kizárást és vele szemben - maximum egyhavi tiszteletdíjával egyenlő - pénzbírság kiszabását.
Természetesen a törvény itt sem határozza meg, hogy mi minősül erőszakra felhívásnak. Ezt is az elnökre bízza. Így, ha egy képviselő azt találja mondani, hogy az utcán kell megbuktatni a kormányt, vagy porrá kell zúzni egy törvényt egy kicsit tágabban értelmezve, akár ezt is fizikai erőszakra hív fel. De az értelmezési kérdés, csak az elnök kreativitására van bízva. A magyar nyelvben van elég olyan átlagos kifejezés, amit így lehet értelmezni. Ebben az esetben is fennáll a kormánypárti képviselők erős felháborodásának fegyvere, akik felállva tiltakozhatnak, hogy őket ne fenyegessék. De nem tekintünk el attól az abszurditástól sem, hogy törvényesen, a nép által választott képviselőknek bírósági ítélet nélkül megvonják képviselői jogait, egy szubjektív szabály alapján.
Az csak hab a tortán és a megfélemlítés egy újabb eszköze, hogy amennyiben a képviselő nem hagyja el a felszólításra a termet, akkor a parlamenti őrség fegyveres képviselői kivezetik. Az őrséget is a törvény hozza létre, önálló költségvetési szervként. Mi történik akkor, ha a törvényes megválasztott képviselő, aki bizonyosan nem ért egyet a döntéssel ezután sem hajlandó elhagyni a termet. Ebben az esetben csak akkor lehet erre kényszeríteni, ha fizikai erőszakot alkalmaznak. Lefogják, megkötözik, megverik, megalázzák?
A törvényhozásban alkalmazott ilyen módszerek a szingapúri diktatúrában jellemzők. Ott vannak hatalmas méretű pénzbüntetések, amikkel az ellenzéki képviselőket tartják kordában. A módszert talán onnan vették, de azért fel kell hívni a figyelmet, hogy attól nem leszünk Szingapúrhoz mérhető gazdagságú ország, hogy itt is korlátozhatják a képviselőket.
A törvény védelmezői persze azt mondják, hogy ez csak lehetőség és ilyenek biztosan nem lesznek, de amit az ember megtehet, azt előbb utóbb meg is teszi. Nem kell a törvényt folyton és mindenkivel szemben alkalmazni, mert néhány látványos eset elegendő, hogy a képviselők megértsék az üzenetet. Néhány képviselő súlyos megbüntetése „jobb belátásra” téríti a többieket. Az a veszély, hogy valaki elveszítheti jövedelmét, elég félelemkeltő ahhoz, hogy a képviselők megpróbáljanak alkalmazkodni az elnök elvárásaihoz. Megindul a szocializmusból jól ismert öncenzúra. A törvény lényege éppen az kéne legyen, hogy ne a hatalmat gyakorló jó vagy rosszindulatán múljon, hogy azt miként hajtja végre, hanem adja meg a pontos határt, amíg a hatalom elmehet. A nagyobb rend iránti vágy, a szavazók egy részének igénye, hogy rendszabályozzák meg szocialistákat, nem lehet indok a törvényesen választott képviselők jogainak korlátozására. Az ő szavaik fölött, a bíróság vagy a következő választáson a nép mondhat csak ítéletet és nem az ellenérdekelt frakció. Ha ezt megteheti, csak idő kérdése, hogy mikor dönt úgy, hogy kihasználja hatalmát.
A DK frakció alakításának megtagadása megfelelő példa erre. Mert gyűlölhetjük bármennyire Gyurcsány Ferencet, politikai ellenfele nem ítélkezhet felette. A tisztességes és jogszerű elbánás pont annyira illeti meg őt is, mint mindenki mást. Őt a szavazók már elítélték, elvették hatalmát, ha törvénytelenséget követett el, arra ott vannak a bíróságok, ítéljék el és csukják börtönbe. De azért mert sokan úgy gondolják, van felelőssége az ország lecsúszásban nem ítélhetik arra, hogy nem alakíthat frakciót. Ez abszurd, politikai ellenfeleinek, és a törvényhozásnak nincs bírói hatalma fölötte. Ez sem nem igazságos, sem nem jogos, mégha utólagosan hozott törvényekkel, törvényesnek tüntetik is fel. Csakúgy nincs bírói hatalma Kövér Lászlónak a választott képviselők szavainak megítélésére és ha ítéletet hoz majd, az pont annyira lesz politikailag motivált, mint a Gyurcsány ügy.
Ez ellene a törvény ellen nehéz védekezni, mert amíg a Fidesz tábor bármilyen eszközt elfogadhatónak tart a baloldallal szemben, nincs ami politikai érdekek útjában állna. A politikai érdek pedig, ha van rá lehetőség és szükség, felülírja az erkölcsöt.
Felcsút és Groznij
Címkék: felcsút stadler groznij puskás ferenc labdarúgó akadémia
2012.04.11. 20:29
3500 fős fedett stadiont épít a 2000 lakosú Felcsút, Orbán Viktor szülőhelye. A hírről sokaknak a tavalyi grozniji történet jutott eszébe. Történt, hogy Ramzan Kadirov csecsen elnök építtetett egy harmincezer férőhelyes stadiont Groznijban, amit világsztárok, köztük Diego Maradona és Luis Figo részvételével káprázatos ünnepség keretében adtak át. Volt ott lézer show és C C Catch koncert, de lényeg a világsztárokból álló öregfiúk válogatatott és a Kaukázus névre keresztelt orosz csapat összecsapása volt. Olyan legendák léptek pályára, mint Diego Maradona, Luis Figo, a francia Fabien Barthez és Manuel Amoros, az olasz Francesco Baresi vagy a chilei Ivan Zamorano. A kétszer húszperces mérkőzést a jóval motiváltabb orosz csapat nyerte 5-2-re.
A stadiont Kadirov apjáról, a 2004-ben merényletben meggyilkolt Ahmat Kadirov csecsen elnökről nevezeték el. Van azonban egy nagy különbség a két történet között. A felcsútin nem tudunk olyan őszintén nevetni, mert ez a mi életünk része. Nem azért, mert a Puskás Ferenc akadémia a múlt év végén közel egy milliárdot kapott az MLSZ-től. Több is veszett Mohácsnál, jó célért legtöbbünk szívesen áldozna. Hanem az érzés miatt, hogy a világon valahol most ugyanúgy nevetnek rajtunk, mint mi a csecseneken. Mert az ilyen történetekben mindig van valami szánalmas és komikus. Hogy mire gondok?
Az akadémiát arról a Puskás Ferencről nevezték el, aki gyermekkorában rongylabdával rúgta a kispesti sárban. Bőrlabdát csak ünnepnapokon látott, stadiont meg csak amikor már rendes játékos lett. Mégis a világ legjobb focistája lett belőle. Az összes brazil világsztár az utcán tanult focizni, Maradonát is ott fedezték fel. A brazilok a tengerparti homokban rúgják a bőrt, nem kell nekik FIFA négyes stadion, mégis ontják magukból a jobbnál jobb játékosokat. Ezek szimpatikus, kicsit hősies történetek, amiket imádunk a sportban, mint Balczó András, aki otthon anyja vasalóját tartotta kinyújtott kézzel, hogy eddze a lövészethez karját. A FIFA négyes stadionban meg ennek az ellenkezője van, valami ellenszenves és nagyképű. Emlékszünk, amikor Kamerunnak szurkolt az egész világ a VB-n. A kis szegény afrikai csapatnak, akik nagyszerű játékkal verték meg azokat a válogatottakat, akiknek játékosai együtt többet értek, mint a kameruni GDP. Volt idő, amikor Sevcsenko ára magasabb volt, mint az Ukrán devizatartalék. Ezek az ügyek dobogtatják meg az emberek szívét. Az ilyen történetek mögé szeretnek a népek felsorakozni. És tudjuk Orbán legfőbb vágya, hogy a focinak legyen valami nagy népi összefogást elősegítő jellege, hogy legyen, ami lelkesíti az embereket, legyen egy csapat, amiért egyformán izgul az egész ország.
De nem így. Mert ebből is politikai ügy lesz. Annyi ellenszenv alakul ki a focimániával szemben, hogy az emberek nem tudnak majd politikai indulatok nélkül beszélni erről sem. Főleg nem, ha még nem is játszunk jól, mert nincs ellenszenvesebb annál, ha a körülményeket megadjuk, de az eredmények nem jönnek. Főleg nem egy nagyon kaotikus és rosszul menedzselt országban, amire lassan még azt mondani, hogy balkáni is dicséret számba megy. Az ilyen országban nem lehet kicsi szigetekben a leggazdagabb nyugat országokra jellemző színvonalat nyújtani, mert egyszerűen ciki. Ez olyan harmadik világos, olyan, Groznijos, kazahos, Üzbegisztános. Mindenhol növekvő szegénység, romló közszolgáltatások, lerobbanó mentők, kigyulladó metrók, de a kicsi szigeten, egy ékszerdoboz, ahol a világ legmagasabb színvonalú stadionjában játszanak a jövő középszerű focistái. Ez nem felemelő, ez szánalmas. Ebből se foci nem lesz, se összefogás, se rendes ország.
Az egész ügy nem csak Groznijos, de Stadler beütéses is. Valaki, akinek van pénze és hatalma, hogy hobbijának éljen a semmi közepén létrehoz valami olyat, ami nem odavaló. Ami csak addig életképes, amíg mögötte van a pénz és a hatalom, ha ez eltűnik, akkor az egészet elviszi az enyészet és a sok pénzt és energia mind kárba vész anélkül, hogy elérte volna, amit szándékozott.
Ahhoz, hogy igazán nevetségessé váljon a történet már nem kell más, csak meghívni néhány világsztárt a stadionavatóra, ha még a miniszterelnök is játszik az már csak a hab lesz a tortán.
Melyik magyar történelemről szokott beszélni Orbán Viktor?
Címkék: gyarmat magyar történelem talpra állás
2012.04.08. 22:12
Orbán előszeretettel beszél az elmúlt időben a magyarok történelmi képességeiről. Ha összeszedjük a főbb állításokat, nehéz kitalálni melyik magyar történelemből szűri ezeket le. Mintha egy másikat nézne.
Gyakran hangoztatja, történelmünk azt mutatja, hogy a magyar egy szabadságharcos nemzet, az utóbbi időben ezt kiegészítette azzal, hogy a magyarok tudnak az európai nemzetek közül legjobban "talpra állni", az utolsó pillanatban megállítani a lovakat és a helyes irányba fordítani a végzet felé rohanó szekeret. Ha megpróbáljuk végig gondolni, vajon a magyar történelem mely részeiből vonta le ezeket a következtetéseket, akkor bajban vagyunk.
Abban bizonyosan igaza, van, hogy a magyar történelemben sokszor kellett talpra állni, de azért mert ugyan ennyiszer feküdtünk a porban. Így talpra állni jól megtanulhattunk, csakúgy, mint összeesni. De, mint a boxoló, minden kiütés után, Magyarország is minden történelmi KO-ja után egyre gyengébben állt talpra. Amikor 1526-ban nem sikerült az utolsó pillanatban a lovakat megállítani és jó irányba fordítani, belezuhantunk egy 150 éves szakadékba. Azóta gyakorlatilag, az addig kiszaporodott „magyar” lakta területeinknek egyre kisebb részét vagyunk képesek újra magyarokkal megtölteni és általában ezt a történelmi siker egyik fokmérőjének szokták tekinteni. A törököt saját erőnkből képtelenek voltunk kiűzni, azt csak, ma úgy mondhatnánk, nagy európai összefogással (egy nagy görög mentőcsomaggal) értük el és állítottuk vissza az azt megelőzőre emlékeztető magyar államiságot. De ennek a Magyarországnak nagy területeit már szerbek, románok és más, a demográfiai vákuumba benyomult népek töltötték ki. Már ekkor megteremtve a későbbi trianoni döntés történelmi lehetőségének alapjait.
Ráadásul, azt állítani, hogy Európában mi lennénk a legjobbak a talpa állásban? Ha német lennék bizonyosan nem érteném. Két vesztes háború után hihetetlen gyorsasággal jutottak újra a világ vezető gazdasági hatalmai közé és kitartóan őrzik pozíciójukat, miközben mi még mindig az összeesés/talpa állást gyakoroljuk.
A török után demográfiailag, történelmi értelemben többé nem sikerült talpra állni. Soha nem tudtunk annyival gyorsabban szaporodni, hogy a magyar területen élő népeket újra kiszoríthatnánk.
Itt van aztán a Habsburgokhoz való viszony. Soha nem sikerült legyőznünk kisebbségi érzésünket az osztrákokkal szemben, ezért a magyar királyt, aki történetesen Habsburg volt, soha nem tudtuk tiszta szívünkből elfogadni. Soha nem voltunk képesek az identitás válságon túltenni magunkat, hogy tiszteljük magyar királyként, vagy lázadjunk ellene az osztrák „gyarmatosítás” példaképeként. (Ismerős?) Ezért aztán a nemzet egyik része folyton lázadozott törvényes magyar királyunk ellen, a másik meg, nem volt mit tenni hivatalosan „kollaboráns” lett. A lázongást, a rebelliót tényleg jól megtanulta a nemzet egyik része, amit azért kicsit merész szabadságharcos nemzetnek szépíteni. Abban az időben rebellisnek neveztek bennünket. De ha már szabadságharcos nemzetnek szeretnénk hívni magunkat, hozzá kell azt is tenni, hogy a levert és száműzött szabadságharcosok nemzete vagyunk. Történelmi hagyománya ugyanis ennek van, de amiben igazán jók vagyunk az a sérelmi politika. Az, hogy mindenféle történelmi sérelmeinkért haragudjunk valakikre és erre a durcia építsük politikai stratégiánkat. Itt a főbb játszótársaink a Habsburgok, a franciák Trianon miatt, az oroszok, aztán az EU is, igaz nem sokat tett ellenünk, de mivel ezt a sérelmi politikát olyan jól tudjuk kár feladni a gyakorlását.
És, hogy az utolsó pillanatban a lovakat a jó irányba tudnánk állítani? Az első világháború végén összevissza rángattuk a gyeplőt, még a szovjetekkel is megpróbálkoztunk (kap is érte rendesen szegény Károlyi), de semmi nem jött be. Bezzeg az utolsó pillanatban a kormányt elrántó románoknak nagyon is. Talán a Trianon utáni talpra állást kéne nagyra értékelnünk? Hogy 20 év alatt képesek voltunk német segítséggel felkészülni egy újabb vesztes háborúra? Hogy aztán ebben az új háborúban megint úgy sikerüljön a kormányrudat elrántanunk, hogy belezuhanjunk egy újabb történelmi feketelyukba. Onnan aztán úgy kerültünk ki, ahogy most vagyunk. Folyamatosan csökkenő népességgel, leleményességgel és életerővel. Olyan népként, akiket a korábban lenézett, kutyázott, nem létező Tót ország, Szlovákia már 17%-kal előz meg gazdasági teljesítményben. Ha a gyeplővel kapcsolatban valami jellemző Magyarországra, akkor épp az ellenkezője, az aktuális kocsis addig száguld a szakadék felé még végül belezuhan, hogy majd próbáljanak kimászni belőle a következő nemzedékek. Így tanuljuk mi a talpra állás tudományát.
Mindeközben legjobbjaink több hullámban kivándoroltak e kedves kis hazából, mert vagy az éhenhalás elől vagy valamely kocsis ostorcsattogtatása elől menekültek. Kint Ámerikában aztán ontották a Nobel díjakat, találmányokat, gyerekeket, sikereket. A folyamat nem áll meg, sőt az utóbbi években újra gyorsul. Magyarország nem jó hely, aki elég fiatal és elég esze van, az elmegy innen, olyan országba, amelyik nem a kocsis és az utasok állandó veszekedésétől hangos. Az ilyen kivándorlási hullámoknál mindig a legmobilisabb, legvállalkozóbb szellemű, legkockázatvállalóbb magyarok mennek el. Ilyen emberekből épülnek aztán a sikeres országok, ezekre mondták, hogy a magyar olyan, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki. Aki meg marad, az nem elég mobilis, nem elég vállalkozó szellemű, vagy egyszerűen nem elég fiatal, így aztán olyan ország lesz belőlünk, aki mindig arra szavaz, aki a könnyebb utat ígéri neki, a langyos vizet, a másokra mutogatást, esetleg egy kis lázongást.
Szóval úgy néz ki, még egy ilyen kormány elrántás és végünk.
Én szívesebben lennék büszke a magyar történelemben a folytonos lázongás és identitáskeresés helyett a magyar parlamenti hagyományra, ami Európa legrégebbjei között van és szívesebben reklámoznám az országot ezzel. Szívesebben lennék büszke azokra a pillanatokra, amikor tárgyalással okos kompromisszumokat kötöttünk, mint Kiegyezés, az EU csatlakozás sok pontja, vagy akár a Pragmatica Sanctio, mint amikor kuruckodtunk és levertek bennünket. 1848 hagyománya nem a lázadásért szép, hanem a nemes célért, amiért tettük. Azért, hogy az ország térjen végre a polgárosodás útjára, hogy legyen szélesebb a választójog, szabadabb a sajtó, vesszenek az előjogok. 1956-ban sem öncél volt a lázadás, hanem le akarta rázni a diktatúra rabigáját és demokratikus nemzetet akart teremteni. A lázadás nem öncél és nem jó önmagában semmire. A saját kormányom által aláírt nemzetközi megállapodások elleni lázadásban nincs semmi felemelő. Lehet, hogy a kurucoknak tetszik, mert létszükségletük, hogy úgy érezzék gyarmatosítják őket. De miért akarná valaki gyarmatosított rabszolgának érezni magát és lázadni, amikor egyenrangú polgárnak is érezhetné magát és nyugodtan dolgozhatna saját és országa jövőjéért?
A támadások – gondolja Orbán – elérték a csúcspontjukat és innentől kezdve lanyhulni fognak, sőt ellentámadásra adnak alkalmat.
Ne legyen kétségünk Schmitt Pál lemondásának kérdése Orbán boszorkánykonyhájában dőlt el. És ahogy már sokszor kiderült, e boszorkánykonyha működésének a józanészhez, a hétköznapi emberek által elképzelt politikai vagy erkölcsi realitáshoz semmilyen köze nincs. Akkor tudjuk megérteni a Schmittel kapcsolatos orbáni döntést, ha ennek a boszorkánykonyhának működési szabályait elfogadjuk.
Orbánt mérsékelten foglalkoztatja a közvélemény, pláne nem érdekli a másik oldal véleménye. Egész politikai stratégiája, amelyhez a választási és közjogi rendszert igazították, arra épül, hogy ő saját táborát egységesen megőrizze. Ha van 2 millió körüli szavazója (és mellette ott a Jobbik), akkor teljesen mindegy mit tesz a másik oldal, akár még újra kétharmada is lehet. Ezért csak az számít neki, hogy mit gondol a saját oldala egy ügyről. A saját oldal, pedig befolyásolható és ennek módszereit ő ismeri. Jelenleg úgy gondolja, hogy ezen az oldalon Schmitt tekintélye akkora, hogy képes megvédeni a támadások ellen, sőt azzal tesz jót a tábor egységének, ha meg is védi. A leváltás belül több vitát és eróziót generálna, mint a megvédés.
Ráadásul ezek a támadások – gondolja Orbán – elérték a csúcspontjukat és innentől kezdve lanyhulni fognak, sőt ellentámadásra adnak alkalmat. Miért nem hallgatták meg Schmittet? Volt-e hatásköre elvenni az egyetemnek a címet? - és így tovább. Szóval a másik oldal elérte a maximumot a doktorival kapcsolatban és még mindig nem sikerült Schmittet erkölcsileg a Fidesz szavazótáborban lenullázni. Innen már csak felfelé vezet az út - vélekednek.
Az újabb és fontos szabály ugyanis, hogy minden csoda három napig tart. A média nem képes hetekig vagy hónapokig a felszínen tartani az ügyet. Újabb részletek nem derülnek ki, hiszen egy dolgozat nehezen lehet 130%-ban plágium. Három hét múlva senki nem fog erről beszélni, hihetik a boszorkánykonyhában. A közvélemény szépen lassan elfelejti. Kiadják az MTI-nek, hogy ezentúl csak Schmitt nagyságáról és küzdelméről kell híreket kiadni, és az ország 70% már csak ezt hallja.
Orbán az erős vezető imázsnál semmit nem tart fontosabbnak. Az egész rendszere erre épül. Ő nem hátrálhat meg ilyen látványosan, nem engedheti, hogy úgy tűnjön, a közvélemény erősebb, mint ő. Egy ilyen kiélezett helyzetben ez mindenképpen az ő veresége lenne. Sokan azt gondolhatnák az ő táborában, hogy lám lehet Orbán akaratával ellenkezően cselekedni. Ahogy a Schmitt-ügyben meg is történt: a jól felépített forgatókönyvet, amiben a Fidesz a jelentés után csak annyit mondott „ezzel az ügyet lezártnak tekinti”, hiba csúszott. Valakik erkölcsi alapú döntést hoztak, valakik, akiknek elvileg pártérdekekre alapuló döntést kellett volna hozniuk. Ez megengedhetetlen Orbán rendszerében.
Ahogy a VV írása jelezte, ez talán a kezdete valaminek, és ezentúl a fideszes értelmiség felébred és majd önálló véleményt alkot. Ez pedig a táborok egységességére és azok közötti megosztottságra épülő politikát végzetesen meggyengíthetné; ezért megengedhetetlen. Az egységre és a vezető akaratára épített politikát minden módon meg kell védenie Orbánnak, és meg kell üzennie azoknak, akik most kilógtak a sorból, hogy rosszul tették. Schmitt védhető, és ezt be is kell bizonyítani nekik, mert ha nem, a vezető tekintélye csorbul. Schmittet ettől még Orbán lemondathatja, de annak az ő döntésének kell lennie, mert csak akkor nem sérül a rendszer.
Vannak azért ennek a politikának veszélyei. Egyrészt az Őszöd-jelenség. Mármint, hogy vannak olyan történések, amiket a közvélemény nem felejt el, és amelyre lehet építeni egy következetes politikát. Schmitt nem lesz Orbán Őszödje, de megvan a veszély, hogy olyan téma lesz, ami örökre a feje fölött maradhat. Ha az ellenzék észnél van, erre építhet politikát. Pl. Schmittet persona non grata-nak tekintik és többet nem állnak vele szóba semmilyen módon.
A Fideszre a másik veszélyt pedig az jelenti, hogy az ügy összehozza az amúgy atomizált közélet egy jelentős részét. Ezért megköszönhetjük Schmittnek, hogy nem mondott le, mert ez az egész igaz színfolt a magyar politikában. Egy nagy játszma, hogy vajon a közvélemény erősebb-e, mint a Fidesz? Ha lemondott volna, a küzdelem véget ér, és annak ellenére, hogy így látszólag a közvélemény nyert, elveszettük volna a nagy nemzeti összefogós játékot. A közvélemény ilyen mértékű egyesítésének pedig fontos társadalomépítő szerepe van, mert ritkán vannak olyan ügyek, melyek ennyire egységbe forrasztják a nép Fidesz-táboron kívüli részét és még a táborból is egy részt. Szóval hajrá! Köszönjük Elnök úr!
Selmeczi Gabriella beszállt a hisztéria keltésbe és az is bizonyos, hogy nem olvas újságot. Ő, aki ki azzal már bizonyosan beírta magát a történelembe, hogy megvédte a nyugdíjainkat, most mégis lebukott. Nem olvas újságot szóvivő létére. De végül is igaza van, én is jobban szeretném, ha engem olvasnának, mint én őket. Gabriella ugyanis kiadott egy közleményt, amiben elítéli a kis hazácskánkba érkező külföldi tüntetőket. Az azonban elkerülte a propagandista figyelmét, hogy a Békemenet második részére szintén külföldi résztvevők érkeznek. De az is lehet, hogy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek. Vagy amit szabad nagy ökörnek, nem szabad a kis ökörnek. Megjegyezném, semmi jót nem sejtet, ha kormánypárti szóvivők beszállnak a nemzeti ünnep körüli hisztériakeltésbe. Mert meglehetősen beteg ország az, ahol külföldi radikális és még radikálisabb csoportok vonulnak fel nem saját kormányuk ellen és mellett. Az ilyen helyeket nem nevezném éppen a nyugodt polgári fejlődés kis szigetének. Ilyenkor aggódni kell kis hazácskánk jövőjét illetően. Elég gázos és faramuci helyzet, egyébként a rendszerváltás idején eléggé divatban volt Deutsch Tomika éppen attól lett híres, hogy Prágában letartóztatták. Most ez nem fordulhatna elő vele, mert Twitterezésért ritkán sitteltek le valakit. Kíváncsian várom a fejleményeket. A legszebb az lenne, ha a két külföldi tábor a nagy hisztériakeltésben, összeverekedne, mint egy rendes focimeccsen. No, ilyen országban szeretnék én élni és nem olyanban, mint az unalmas Ausztria vagy Svájc, ahol soha nincs semmi jó kis banzáj, mert állandóan a nyugodt kis polgári fejlődésükkel vannak elfoglalva és arra vágnak fel, hogy a GDP-jük vagy háromszor nagyobb a miénknél. Erről is ki kéne adni egy közleményt.
Íme nyugdíjvédőnk szavai:
Fidesz: A nemzetközi baloldalnak már az ünnepeink sem szentek?
Tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen. Már március 15-i nemzeti ünnepünk sem szent az MSZP-s, SZDSZ-es külföldi elvbarátok számára. A francia értelmiségiek azon kívül, hogy butaságokat beszélnek, kettős mércével is mérnek. Nem emlékszünk, hogy hasonló vehemenciával képviselték volna a Gyurcsány-korszak visszaéléseinek áldozatait, felemelték volna szavukat például a rendőrterror, a szocialista korrupciós gépezet, a legdurvább politikai hazugságok, vagy éppen a költségvetési adatok – Európában is párját ritkító – meghamisítása ellen. Mindennek ellenére bárkit szívesen látunk Magyarországon, aki személyesen akar meggyőződni arról, hogy a magyarok új irányt szabtak országuknak, együttes erővel törekednek hazájuk felemelésére, és békésen, méltósággal ünneplik az 1848-as forradalom emléknapját.
Tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen. Már március 15-i nemzeti ünnepünk sem szent az MSZP-s, SZDSZ-es külföldi elvbarátok számára. A francia értelmiségiek azon kívül, hogy butaságokat beszélnek, kettős mércével is mérnek. Nem emlékszünk, hogy hasonló vehemenciával képviselték volna a Gyurcsány-korszak visszaéléseinek áldozatait, felemelték volna szavukat például a rendőrterror, a szocialista korrupciós gépezet, a legdurvább politikai hazugságok, vagy éppen a költségvetési adatok – Európában is párját ritkító – meghamisítása ellen. Mindennek ellenére bárkit szívesen látunk Magyarországon, aki személyesen akar meggyőződni arról, hogy a magyarok új irányt szabtak országuknak, együttes erővel törekednek hazájuk felemelésére, és békésen, méltósággal ünneplik az 1848-as forradalom emléknapját.
A kohéziós alapok befagyasztásával, a Fidesz holdudvarának üzennek
Címkék: kohéziós alap
2012.02.22. 13:10
Ha félmilliárd Euró elvesztése lenne az ára, hogy Magyarországon normális viszonyok alakuljanak ki, mindenki örömmel beáldozná, de azt hiszem, mi semmiből nem tanulunk.
A Magyar Narancsban év elején jelent meg (http://magyarnarancs.hu/belpol/kozgep-tul-a-200-milliardon-78425) egy összeállítás az építési közbeszerzésekről és abban a Fideszhez köthető Közgép Zrt szerepéről. Ebből kiderül, hogy csak saját néven és fővállalkozásban a kiírt közbeszerzési pályázatok közel egyharmadát nyerték meg, de a mega beruházásoknak jóval nagyobb részében voltak „szerencsések”. Tavaly 680,5 milliárd forint összegben folytattak le érvényes közbeszerzési eljárásokat. Ennek ismeretében a Közgép másfél év alatt elnyert 200 milliárd forintja meglehetősen magas összeg.
A kohéziós alapok infrastruktúrát, közlekedést, környezetvédelmet és energetikát támogatnak. Éppen ezek a területek tartoznak a Közgép körül tömörülő cégek fő érdeklődési körébe. Mivel a politikában semmi sem véletlen, könnyen elképzelhető, hogy az EU legfelsőbb vezetése és vezető hatalmai, - akik jóváhagyása nélkül egy ilyen döntés nem születhet meg - a Fidesz holdudvarának akartak üzenni. Azt, hogy ezek a szervezetek tökéletesen tisztában vannak azokkal az ügyekkel, amikről mi itt Magyarországon csak spekulációkat hallunk szinte bizonyos. A WikiLeaks kiszivárogtatásai után mindenki láthatja, hogy milyen közelről és alaposan figyelik egy-egy ország belső politikai és gazdasági viszonyait a nagyhatalmak. Nekik nem kell sajtópertől tartaniuk, jelentéseikben nem kell finomkodni, őszintén írhatnak nehezen bizonyítható dolgokról is.
Ennek fényében elképzelhető, hogy Orbán gazdasági körének szerettek volna egy erős üzenetet küldeni. Ennél jobban célzott üzenet pedig kevés van, mert ezek a nagy projekteket finanszírozó források direktben érintik őket. A cél nyilván az, hogy ha személyesen érzik az EU-val való konfrontáció kárát, talán képesek nyomást gyakorolni a miniszterelnökre. Ebben tévednek, ők még inkább a konfrontatív tárgyalási stílust kedvelik. Egyébként az érv, hogy az EU az erejével él vissza, nagyon álságos, azok után, hogy a verekedést mi kezdtünk, amikor Orbán kokikat és sallereket osztogatott és ezzel kérkedett is. Van úgy, hogy a fagyi visszanyal.
Orbánékat ez persze nem téríti jobb belátásra, így közvetlen eredménye nem lesz. Ennek ellenére az EU egy jelentős mérföldkövön lépett túl. Bizonyította, hogy céljai eléréséért hajlandó keménynek lenni és, hogy bürokratikus működése jól használható akár politikai harcban is.
A Fidesz azonban engedékenység helyett inkább, igyekszik majd a döntést az EU ellenes hangulat szítására használni, ami a ’”Nem leszünk gyarmat!” féle szavazók között meglehetősen könnyű lesz. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Orbán 2006-ban még maga is ilyen szankciók mellett érvelt. Úgy gondolta ugyanis, a nemzeti érdek és a kormány érdeke elkülönül. Ma éppen fordítva gondolja, de nekünk nem kell megváltoztatnunk a véleményünket. Mert már rövid távon is többet hozhat a nemzet érdeke szempontjából a független intézmények feletti kormányzati befolyás csökkentése, mint az a fél milliárd Euró, amit így talán nem kapunk meg. Mert miért kéne nekünk azon aggódni, hogy a nagy oligarcháknak, akik nem szűnnek meg az EU-t küldeni most kevesebb lesz a megrendelésük. Igaz szép a felújított Margit híd, de ha tudjuk, hogy kétszer annyi idő alatt készült és kétszer annyiért, mint más normális országban, akkor már nem is olyan szép a történet. A nemzet érdeke sokkal inkább a normális viszonyok megteremtése és ha ezt fél milliárd Euróért meg lehetne venni, mindenki boldogan rohanna a pénztárhoz.
Ezért érthetetlen a "Ki sajnálja jobban, hogy anyagi kár éri Magyarországot" verseny beindulása a politikai szereplők között. Egy nemzet, csakúgy mint egy egyén élete jóval túlmutat a követlen anyagi előnyökön vagy hátrányokon. A baj az, hogy ha megkapjuk a kohéziós pénzeket, ha nem mi nem tanulunk semmiből.
A Fidesz azonban engedékenység helyett inkább, igyekszik majd a döntést az EU ellenes hangulat szítására használni, ami a ’”Nem leszünk gyarmat!” féle szavazók között meglehetősen könnyű lesz. Még akkor is, ha tudjuk, hogy Orbán 2006-ban még maga is ilyen szankciók mellett érvelt. Úgy gondolta ugyanis, a nemzeti érdek és a kormány érdeke elkülönül. Ma éppen fordítva gondolja, de nekünk nem kell megváltoztatnunk a véleményünket. Mert már rövid távon is többet hozhat a nemzet érdeke szempontjából a független intézmények feletti kormányzati befolyás csökkentése, mint az a fél milliárd Euró, amit így talán nem kapunk meg. Mert miért kéne nekünk azon aggódni, hogy a nagy oligarcháknak, akik nem szűnnek meg az EU-t küldeni most kevesebb lesz a megrendelésük. Igaz szép a felújított Margit híd, de ha tudjuk, hogy kétszer annyi idő alatt készült és kétszer annyiért, mint más normális országban, akkor már nem is olyan szép a történet. A nemzet érdeke sokkal inkább a normális viszonyok megteremtése és ha ezt fél milliárd Euróért meg lehetne venni, mindenki boldogan rohanna a pénztárhoz.
Ezért érthetetlen a "Ki sajnálja jobban, hogy anyagi kár éri Magyarországot" verseny beindulása a politikai szereplők között. Egy nemzet, csakúgy mint egy egyén élete jóval túlmutat a követlen anyagi előnyökön vagy hátrányokon. A baj az, hogy ha megkapjuk a kohéziós pénzeket, ha nem mi nem tanulunk semmiből.