Orbán magyar oligarchákkal helyettesítené a multikat
Címkék: tesco multik cba oligachia
2012.01.06. 18:17
A pláza stop kapcsán még az LMP is ünnepel, pedig a hangzatos: „kedvezzünk a magyar cégeknek a multikkal szemben” szlogen mögött valójában nyers politikai és anyagi érdekek vannak, aminek költségeit a társadalom fizeti meg. A Fideszhez köthető oligarchia létrehozása, aminek része a kereskedelem is csak egy eleme az Orbán rendszer bebetonozásának, az igazságszolgáltatás, a média, a költségvetési tanács, a választási rendszer és a többiek mellett. Azt szolgálja, hogy egy választási vereség esetén a következő kormány légüres térbe kerüljön.
Kell-e utálnunk a Tesco-t?
Ki tudja mennyi pénzt nem költ el 2011-2012-ben a Tesco Magyarországon a kereskedelmi láncok elleni intézkedések miatt? 180 milliárdot. Elveszett adók, építőipari megrendelések, munkahelyek. Sokan erre is legyintenek, nem kell a Tesco pénze, mert ennek ára a tönkrement kisvállalkozások, rabságban tartott dolgozók, a „néplélek”, lerombolása, a mezőgazdaság kiszipolyozása. Divatos nézet, amit a társadalom minden rétegébe tartozóktól lehet hallani. Az ilyen véleményeket a jószándék vezérli, amit a politikusok ki is használnak, ennek ellenére a valóság nem megfelelő ismerete van mögöttük.
Sokan evidenciának tekintik, hogy a kereskedelem magyar kézbe vételével segítjük az élelmiszeripart és mezőgazdaságot, növeljük a foglalkoztatottságot, de nálunk épp az ellenkezője a helyzet. Összességében a gazdaság, a költségvetés és így mi leszünk vesztesei a téves elképzelésnek, de néhány Fideszhez köthető magyar oligarcha megerősödik ennek nyomán. A kereskedelemre és szolgáltatásra még ma is a régi marxista szemüvegen keresztül néznek politikusaink. Nem látják milyen hatalmas előnyei vannak a hatékony szolgáltató szektornak. Pedig Hollandia mezőgazdasága kevesebb, mint 2 százalékot ad GDP-jéhez, míg szolgáltató szektora 75%-ot, Hong Kong szolgáltató szektora a GDP 88%-át adja, ebből a kereskedelem 25%-ot. Ezzel szemben ma már tudjuk, hogy a Szovjetunió bukásában nagy szerepe volt az elképesztően gyenge elosztási rendszereknek. Számítások szerint a fogyasztókhoz elindított termékek 40%-a megsemmisült, megromlott mire elérte volna a célt. A mai Indiában hasonló a helyezet. Ott nincsenek kereskedelmi multik. Egyes számítások szerint az élelmiszer 50%-a romlik meg mire eléri célját. Ennek erős inflációs hatása van és a növekvő lakosság élelmezését is veszélyezteti. Hiába a jó termelés, ha nincs hatékony kereskedelem, nem lehet sikeres egy ország.
Mire jók a multik?
Nálunk nem ilyen rossz a helyzet, az ellátás biztosítható lenne, de annak hatékonysága alacsonyabb lenne multik nélkül, nem is beszélve az adóbevételekről. Amikor a 90-es évek elején a multik kezdtek áruházakat létesíteni, a pénzügyminisztériumban döbbenten nézték a brutálisan növekvő ÁFA bevételeket. Kiderült, hogy a magyar magántulajdonú boltok adó fizetési hajlandósága töredéke a láncokénak. A láncok tulajdonosai, ugyanis messze vannak, elemi érdekük, hogy minden számlázva legyen. Kiderült, a hazai vállalkozások nemzeti elkötelezettsége nem ér annyit az adóbevételek szempontjából, mint a szabályozott, de nemzeti érzések nélküli működés. Ez a helyezet ma nem szembeötlő, mivel a multik szerepe folyamatosan nő, de a magántulajdonú kis boltok adófizetési hajlandósága ma is alacsonyabb. A kormányzatot ÁFA fronton óriási meglepetés éri, ha a multik érezhető mértékben teret vesztenek. A nyereség adó kivitelét vetik a multik szemére, de az rendre elmarad a befektetett összegtől.
A láncok megjelenése nagy versenyképesség növekedést eredményezhetne az ország számára. De, hogy egy multi fele annyi emberrel képesek ugyanazt a GDP-t előállítani, amit a kisboltok, ma inkább hátránynak tartják. Pedig így nő az országok GDP-je és versenyképessége. Az így felszabadult munkaerő lenne képes más helyen hasznosulni. Ezt az előnyt azonban a magyar politika, sőt az egyszerű ember sem érti. Az érv az, hogy így munkanélküli lesz az, akinek megszűnik az állása. De sajnos ez a fejlődés menete, ha máshogy gondoljuk, menjünk vissza a géprombolásig, ne használjunk traktort, markolót, mert kaszával-kapával több embernek lehet munkát adni. Vannak szektorok, ahol munkaerőhiány van, oda kéne áramoljon a felszabadult munkaerő. De a magyar munkavállaló erre képtelen és ez valódi gond. Az aktív, változni, fejlődni akaró munkaerő hiánya. Erre a hibánkra a multik világítanak rá, de inkább másokban keressük a hibát.
A multik legnagyobb, a magyar versenyképességre gyakorolt hatása mégsem ez. Szabályozott, működésük a beszállítók, így a magyar gazdaság kereskedelmi és logisztikai költségeit csökkentik, hatékonyságát növeli. Ebben a Tesco jár az élen. A beszállítóknál jelentkező előny jellemzően a fordítottan arányos a mérettel, minél kisebb egy cég annál nagyobb számára a hatékonyság növekedés. Miben az áll ez? A Tesconál minden beszállító hozzáférést kap egy informatikai rendszerhez, ahol termékeit nyomon követheti. Bolt szinten látja a fogyást, raktárkészleteket. Egyetlen munkatárs telefonálás, autózás nélkül felügyelheti a teljes folyamatot. Ezért lehetnek Tesco beszállítók, akik milliárdos forgalmat bonyolítanak le 2-3 alkalmazottal.
A kiszámíthatóság, a pontos utalás, 180 napra előre eldöntött akciók, a tervezhető eladási mennyiségek további előny. Az ilyen láncok számláit lehet faktoráltatni, ami a mai hitelszűkös világban fontos. A kereskedelmi, szállítási költségek alacsonyak, a központi raktárba rendelt mennyiségek, a kis cégek esetén is hatékony szállítást eredményeznek.
Mik a magyar láncok hátrányai?
A magyar tulajdonú kis boltokkal rendelkező franchise láncok ezzel szemben óriási kereskedelmi munkát igényelnek és drága logisztikát. Ráadásul fordított a helyzet, a beszállítói hátrányok annál erősebben érvényesülnek minél kisebb egy cég. Sok esetben nem elég a központtal megállapodni egy termékről, hanem régió, sőt bolt szinten is szükséges a megegyezés. Akik hatékonyan szeretnének eladni, 50-100 boltonként (amelyek együttes alapterülete egy-két multival egyenlő) ügynököt alkalmaznak, aki autóval járja körbe a boltokat és készpénzért azonnal adja az árút. Az ilyen cég akciói nem kiszámíthatóak. Ezek miatt a szállítási és kereskedelmi költségek a Tescoval összehasonlítva kisebb beszállító esetén, termékre vetítve akár tízszeresek is lehetnek.
Van még egy tényező a multik esetén, ami a magyar gazdaság fejlődése szempontjából előnyt jelent. A Tescohoz hasonló láncok a nemzetközi elvárásoknak megfelelő kereskedelmi, jogi, logisztikai igényeket támaszt. Ez hatékonyság növelő és nemzetközi elvárásoknak megfelelő működésre kényszeríti a cégeket. Ez az alapja a beszállítók külföldi megjelenésének. Ez nem következik be, de ennek valós oka nem a nemzetközi magyar láncok, hanem a nyelvtudás az ambíció és alkalmazkodó készség hiánya.
A mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséhez sem feltétel a magyar láncok nemzetközi jelenléte. Az erős mezőgazdaságú és élelmiszeriparú országok, egy részének Franciaország Németország ugyan vannak nemzetközi láncai, de másoknál, mint Hollandia, Dánia, Lengyelország és Olaszország ezek gyengébbek, vagy nincsenek. Nálunk az élelmiszeripar hiánya, a hatékony mezőgazdaságra és a nemzetközi brand építésre való képtelenség sokkal fontosabb tényező. Ha lennének is láncok, nem lenne elég magyar áru, amit eladhatnánk bennük. A magyar láncok erőltetése ma inkább hátráltatja ennek kialakulását, mivel magasabb költségekre, alacsonyabb hatékonyságra kényszeríti a magyar beszállítókat. A kormány, amikor a drágább beszállítást támogatja, a beszállítók jövedelmét átcsoportosítja a megerősödő kereskedelmi oligarchák zsebébe. Az ország szempontjából több hasznot hozna, ha a Tesco-t és többi multi vennénk rá, hogy még jobban segítse a magyar beszállítókat. Az elmúlt években a folyamat megindult regionális belistázási programokkal, sőt a Tesco exportja 30 milliárdra nőtt.
Az igazi nyertes az Aldi és Lidl
Máshogy is veszít a magyar élelmiszeripar és mezőgazdaság a multik elleni intézkedésekkel. A hercehurca legnagyobb nyertese az Aldi és a Lidl volt. Ez a két lánc valóban problémás a magyar vállalkozások szempontjából. Mert míg a Tesco 70% fölött forgalmaz magyar termékeket, addig ezek alig valamivel 50% fölött. Ez nem is tűnik javíthatónak, mert beszerzési politikájuk európai szintű, így főként külföldön történik és ide a magyar beszállító (részben saját tehetetlensége miatt) nem jut el. A kormányzat itt is öngólt lőtt, mert a két lánc a magyaroknál jobban erősödött az intézkedések hatására.
Lobbiverseny
A pláza stop, ami a valóságban nem is stop, negatív hatásai meglehetősen számosak. A szabály azt mondja ki, hogy egy négyfős Fideszes csapat döntheti el, mely preferált cégek építhetnek áruházakat. Ezzel a kereskedelmi verseny lobbi versennyé változik. Nem az kap engedélyt, aki a leghatékonyabban képes kereskedelmi tevékenységet végezni, hanem az, akit a bizottság a legjobban szeret. Az engedélyt megszerző korántsem biztos, hogy kereskedő cég lesz. Az engedélyek másodlagos piaca azonnal kialakul, így nagyobb pénzt lehet majd keresni ezek adásvételén, mint a kereskedelmen. Ez újabb hatékonyság rontó és árfelhajtó tényező. Egyeseknek jobb lesz, de a magyar gazdaságnak és lakosságnak rosszabb. Hasonló helyzet elé nézünk a trafikok esetén is. Az LMP legalább így utólag elgondolkodhatna, hogy mihez adta nevét.
A kormányzat ezekkel az intézkedésekkel is igyekszik megvalósítani nem is titkoltan célját egy hozzá lojális oligarchia létrehozását. Az új rendszernek ez is egy eleme, a közjogi, igazságszolgáltatási és média rendszer bebetonozása mellett. Ezek azt szolgálják, hogy egy esetleges új kormány, szinte légüres térben lebegjen cselekvő képtelenül.
A Fideszben él a hit, hogy ami jó a pártnak, az jó az országnak is, de bármit is hisznek, így nem lehet versenyképes gazdaságot és társadalmat építeni. Hogy ők is értsék: Egy gyenge foci bajnokságból nem kerülnek ki nemzetközi élcsapatok. Bundával egy szintig el lehet jutni, de aztán jön az összeomlás és amit ma csinálnak az bunda a legjavából.
A mai Magyarország egyik legnagyobb baja, hogy nincs értelme a fontos kérdésekről, előrevivő vitákat folytatni, mert úgysem figyel oda senki. Az ilyen viták természetüknél fogva feltárják a valóság bonyolultságát, keresik a gondok valódi okát, nem elégszenek meg a bűnbakokkal. De a mai magyar politikát irritálják a viták és a dolgok bonyolultságának emlegetése és megelégszenek a bűnbakokkal. Az emberek pedig viták híján egyre fásultabban, tehetetlenül figyelik a történéseket. Pedig nem kellene így lenni, mert a választások után, erős társadalmi bizalmi helyzetben adott volt a lehetőség egyfajta kiegyezésre. Ha ez megtörténik, Orbán biztosan pozitív szereplőként vonul be a magyar történelembe.
Magyarország nagyon komoly kihívásokkal küzd. Az Orbán kormány ezzel kapcsolatos probléma felvetései sokszor megállják a helyüket, de a válaszok meglehetősen felszínesre sikerülnek, a legtöbb esetben megelégszenek a vélt bűnbakok megtalálásával. Nem is lehet másként, mert a forradalomban nincs idő a komplexitásra. Ilyen törvénykezési és döntési gyorsaságnál borítékolhatóan csak valamiben hibás döntések születhetnek. Olyan súlyos kérdéseket, mint a társadalmi bizalom helyreállítása, a jóléti rendszer lebontása, a születésszám növelése, a hazai ipar feltámasztása, vagy a munkaerkölcs javítása nem lehet ilyen sebességű és ilyen szűk kör által meghozott döntésekkel megoldani. Egy ekkora gondokkal küzdő ország vezetése komoly problémafelvetést, alapos mérlegelést, valódi társadalmi párbeszédet igényelne.
Kormányzati körökben ma a „cselekvőképességet” tartják a legnagyobb értéknek. Pedig az érv, hogy ha vitát nyitunk a változásokról, akkor azok nem következnek be, vagy a társadalomi érdekcsoportok addig gyengítik az intézkedéseket, amíg már nem érnek semmit, a Fidesz hatalomátvételekor nem volt igaz. A jelek arra utaltak, hogy ezt a Fidesz is tudta. Az elmúlt 20 évben persze minden, a jóléti rendszert érintő döntést megfúrtak, a mindenkori ellenzéki pártok és egyéb társadalmi szervezetek, de a válság hatására a helyzet alapvetően megváltozott. Valami hasonló történt, mint Svédországban a 90-es években. Ők a jelenlegi gondokat a többi országnál könnyebben viselik, mert a kilencvenes évek elején átélt válság hatására a társadalom megértette, ha nem fogadja el a változásokat, akkor végzetesen lemarad. Assar Lindbeck svéd közgazdász, aki részt vett a jóléti állam kiépítésében, majd annak lebontásának élharcosává vált, felhívta a figyelmet rá, hogy válság nélkül a lakosság soha nem fogadja el a változásokat „Új-Zéland például a nagyon gyönge gazdasági teljesítménye miatt kényszerült reformokra korábban, Hollandiában a rendszerek finanszírozhatatlanságának réme ösztönzött cselekvésre, Svédország és Finnország mély recesszióba zuhanva látott neki a feladatnak. Elég nehéz meggyőzni ugyanis a szavazókat arról, hogy ha ma nem hozunk népszerűtlen intézkedéseket, akkor tíz vagy húsz év múlva súlyos problémákkal nézhetünk szembe. .. Nem az ideológia számít, hanem a probléma természete, a lakosság krízistudata.”
Magyarország a válságnak, már a választások előtt ahhoz a pontjához érkezett, ahol a lakosság és társadalmi szervezetek megértették, hogy óriásiak a gondok. A szocialisták és Gyurcsány megfelelő bűnbaknak bizonyultak, mindenki úgy gondolta, hogy végzetesen tönkretették az országot, amelyet gyökeresen át kell alakítani. Ezt Orbán is tudta, hiszen helyesen hangoztatta, „az emberek a változásra szavaztak”. Így megteremtődött a társadalmi reformok legfontosabb feltétele, a lakosság krízistudata.
Ezt igazolja az is, hogy a ma már egyre inkább kiábrándult emberek meglehetős apátiával fogadják az orbáni forradalom legkeményebb intézkedéseit is, olyanokat is, amely, nagyon negatívan befolyásolják az életüket. Azt tudják, hogy változtatni kell, csak már abban nem biztosak, hogy éppen így. Sokan még mindig összeszorított fogakkal reménykednek, hogy igaza van Orbánnak és tényleg ez a helyes út. A reménykedők csoportja egyre kisebb, pedig ennek nem kellene így lennie. Svédországban a „svéd modellnek” nevezett nyugdíjrendszert 80%-os támogatottsággal szavazta meg a parlament és annak ellenére, hogy a nyugdíjak reálértéke 18%-kal csökkent a választók elfogadták. Igaz, előtte 4 évig dolgoztak rajta közösen, hogy mindenki számára vállalható megoldás szülessen.
Megválasztásakor a Fidesznek is adott volt az út egyfajta kiegyezés előtt és ha Orbán valóban történelmi léptékű államférfi lenne bizonyosan ezt az utat választott volna, de nem tette. A társadalom jelentős része biztos volt, benne, hogy a rengeteget hangoztatott, sőt a preambulumba is beírt, egyetértésen a Fidesz ezt a kiegyezést érti. Azt senki nem várta, sőt mindenki mereven elutasította, hogy Orbán a politikai erőkkel egyezzen ki, épp ellenkezőleg a politikai erőkkel szembeni kiegyezést remélték. Ehhez adott volt, hogy az ellenzéki pártok komolytalanok és hiteltelenek voltak. Várták, hogy 20 év politikai csatározásai után a gyenge politikai erőket kihagyva Orbán közvetlenül a társadalom egészével összefogva kormányoz majd. Fő üzeneteiből ezt lehetett kihallani. Hogy változásokra kapott felhatalmazást, hogy soha többé nem lehet az emberek feje fölött döntéseket hozni, hogy társadalmi összefogás és konzultáció kell, sőt szerénységről és alázatról beszélt. Ezt figyelembe véve emberileg, és politikailag is nyilvánvalónak látszott, hogy Orbán igazi nemzeti hőssé válhat, ha annak ellenére bevon másokat is a döntésekbe, hogy semmi nem kényszeríti erre, mert elég hatalma van egyedül dönteni. Úgy tűnik, az emberek a politikai rendszerrel szembeni kiegyezés reményében vállalták be a kétharmadot, adtak a Fidesznek ekkora felhatalmazást. Magyarországon emberemlékezet óta nem volt olyan magas a társadalmi bizalom szintje, mint akkor. A társadalom jelentős csoportjai, vállalkozói képviseletek, szakszervezetek, tudományos, egyházi, egészségügyi, nyugdíjas és még ki tudja milyen szervezetek, mind készen álltak arra, hogy partnerek legyenek a jelentős átalakításában, hogy áldozatokat hozzanak a közös célért. Kisebb műhelyek, magánszemélyek, a közigazgatás Fidesz iránt elkötelezett, de a pártban sokszor egyáltalán nem ismert tagjai messiásként várták Orbánékat. Tele tetterővel, tervekkel és tenni akarással. Azzal a hittel, hogy most végre félretesszük az elmúlt 20 évet mérgező széthúzást, a politika önmaga érdekeit érvényesítő hozzáállását, a hatalmi játékokat. Sokan beszéltek is erről, egyfajta paktumról a társadalmi szervezettekkel, amiben megállapodnak az átalakításról, amiben mindenki feladja jogai egy részét.
Tele voltak azzal az energiával és tenni akarással, amit a remény ilyen erőteljes megnyilvánulása adhat. Változni és változtatni akartak, úgy érezték, itt a történelmi lehetőség. Ez az energia, a tenni akarás lehetett volna a Fidesz és Magyarország sikerének záloga. Ezzel át lehetett volna lendülni a válság depresszióján, ami önmagában a gazdaság és a fejlődés megindulásának gátja. A mosoly azonban nagyon gyorsan az emberek arcára fagyott és a tenni akarás apátiába fordult, a remény pedig elszállt. Mert korán megértették minden javaslat, terv, jobbító kritika ellenséges támadásként értelmeződik a Fidesz vezetői szemében. A tenni akarás, pedig aknamunkának látszik. Bárki ellenséggé válhatott, aki nem fogadta kritika nélkül az intézkedéseket.
Hogy a Fidesz miért mégis a konfrontatív, keménykedő diktáló utat választotta nagy kérdés? Miért kellett az emberektől, társadalmi szervezetektől, munkavállalóktól elvenni azt, amit amúgy is odaadtak volna érthetetlen. Így utólag sokaknak úgy tűnik, hogy Fidesz eleve ezen úton szeretett volna haladni és soha nem gondolta komolyan az összefogásról mondottakat. Alapvetően mindegy. Talán csak megijedtek a felelőségtől vagy igaz a tétel, hogy Orbán habitusához közelebb áll ez a vezetési stílus. A tény tény marad, ma nem az összefogás útját járjuk. Ez az út nem lehet olyan sikeres, mint a másik, mert többek között a Fidesz egyik legtöbbet hangoztatott célját, a társadalmi bizalom helyreállítását nem tudja elérni. Az ilyen vezetési stílus, a jogbizonytalanság a gyors és kiszámíthatatlan változások ugyanis rombolják a társadalmi bizalmat, így épp ellenkező hatást érnek el. Társadalmi bizalom nemzeti jövedelemben mérhető érték, e nélkül nem lehet igazán sikeres Magyarország. A maradék bizalom elvesztése nagyobb nemzetstratégiai hiba, mint a MÁV cargo privatizációja. Talán még van visszaút, mert Orbán képes a gyökeres váltásokra. Ki-ki vérmérséklete szerint reménykedjen vagy lázadjon.
Ma már nem tűnik olyan gyorsnak a megegyezés az IMF-fel. Ők ugyanis általában megszorításokat és a szociálpolitikát érintő kérésekkel állnak elő egy hiteltárgyaláson. Úgy néz ki azonban az USA és az EU időközben bekeményített, így a tárgyalásokon szokatlan módon az Orbán kormány politikáját alapjaiban érintő kérések merülhetnek fel, ezekben pedig Orbán elvileg nem engedhet.
Szakértők gyors IMF megállapodást reméltek és Fideszes körökben is úgy gondolták, a megállapodás nem nagy ügy. Ha az IMF keménykedik, és sürget az idő, legföljebb engednek. Ez a hit arra alapozódik, hogy az IMF nem kérhet többet, mint 2008-ban Gyurcsányéktól. Ez az elképzelés azonban éppen most bukik meg. Az Orbán kormány a megszorításokban már jóval messzebbre ment, mint azt a legszőrösszívűbb IMF közgazdász kérhette volna. A baj inkább az iránnyal van, alapvetően a politikai iránnyal, ami bizonytalan gazdasági környezetet teremt. Így egyre biztosabbnak látszik, hogy az IMF szokásától eltérően nem megszorításokat, hanem politikát alapvetően érintő irányváltást kérhet.
Gyurcsányéktól még takarékosságot és megszorításokat kértek, amit ők nagyrészt végre is hajtottak. Orbánéknál, nem a megszorítások hiányával van a baj, hanem a végrehajtott politikai fordulattal, ami a gazdaságra nagyon negatív hatást gyakorol. Ez olyan mértékben csökkentette az országgal szembeni és az országon belül a bizalmat, hogy annak negatív hatásait még a megszorítások sem képesek ellensúlyozni. A teljes „cselekvőképesség” megvalósítása, a társadalom és gazdaság „forradalmi” átalakítása, a szuverenitás, a vélt magyar érdekek védelme sok negatív eredménnyel járt. A jogbizonytalanság, a multikkal szembeni diszkriminatív intézkedések, a különadók irreális mértéke, az államosítások, a kiszámíthatatlanság és rögtönzések, kapkodás, az állandó erőfitogtatás elriasztotta a külföldi befektetőket, megijesztette a magyar vállalkozásokat, leállította a működő tőke beáramlást, a hitelezést és így durván a régió átlaga alá rántotta a gazdasági növekedést. Ahogy egy hétvégi Kurier interjúban a Spar magyar piacért felelős igazgatója, Rudolf Staudinger fogalmazott: "Gyakorlatilag nincs európai bank, amely egy magyarországi projektet finanszírozna"
Ma a magyar gazdaság legnagyobb problémája ez a bizalmatlanság és nem a megszorítások hiánya. Ezt pedig a politika okozta. Ezért az IMF delegáció nem kérheti az Orbán kormánytól, amit szokott, nagyobb takarékosságot és megszorításokat, hanem a politika alapjait érintő kérésekkel kell előállnia. Hogy ezt a lehetőséget komolyan kell venni, arra a delegáció hazarendelése világított rá. Úgy néz ki, az EU és az USA elszánta magát, hogy az IMF-en keresztül politikai nyomást gyakorol Magyarországra. Ezt a tárgyaló delegáció hazarendelését követő politikusi nyilatkozatok egyértelművé teszik.
Thomas Melia, akinek papíron semmi köze az IMF-hez, sőt a gazdaságpolitikához sem, egyértelműen fogalmaz egy HVG interjúban az MNB törvény tervezet kapcsán: „Ez a terv sajnálatosan csak gyarapítja azon kormányzati intézkedések sorát, amelyek miatt már korábban kifejeztük aggodalmunkat. Meglátásunk szerint egymást követően több olyan jogszabályt léptettek életbe az ön országában, amelyekkel gyakorlatilag mintegy eliminálni akarják a kormányzati hatalommal szembeni fékeket és ellensúlyokat. Az utóbbi idők sarkalatos törvényei nemcsak bennünket, hanem a legfőbb európai szövetségeseinket is riadóztatták. „
Az, hogy egy magas rangú amerikai kormányzati személy így nyilatkozik a delegáció hazautazásának kérdésében, világossá teszi, hogy az USA magányos harca véget ért, ezentúl az EU-val egyeztetett álláspontjával állunk szemben. Az elmúlt napokban a nyugati sajtóban több mértékadó vélemény is megjelent, ami sürgette ezt. Charles Gáti, és főleg Krugman Nobel díjas közgazdász, akik jó kapcsolatokat ápolnak az Obama adminisztrációval határozott véleményt alkottak a kérdésben. Ezzel egy időben a Die Zeit, terjedelmes írásban javasolta pontosan ezt a stratégiát Magyarországgal szemben, ami most megvalósulni látszik. Vagyis, hogy minden politikai intézkedést gazdaságiként kell kezelni, mert az EU-nak ezen a területen vannak a legnagyobb jogi lehetőségei. Még a média törvény kapcsán is azt javasolja, hogy azt a nyugati média vállalkozások befektetéseinek korlátozása miatt kell támadni, mert így van lehetőség a megváltoztatására. Ahogy fogalmaznak: „Elég erős (az EU) bírósága ahhoz, hogy a szabadpiacot és az alapjogokat biztosítsa.”
Az IMF tárgyalások hordozta veszéllyel Orbán is tisztában van, erre több jelzés is utal. Nem véletlen, hogy Rogánt küldi tárgyalni, aki a politikai ravaszkodáshoz többet ért, mint a pénzügyekhez. Az amerikai helikopterek vásárlásának időzítése sem lehet véletlen és az egyházügyi törvény visszavonása is gesztus értékű, mert ez volt az USA-ban a legtöbb kritikát kiváltott magyar törvény. Ráadásul ennek megváltoztatása a legkevésbé fájó pont a Fidesznek. Az MNB törvény, ami a közvetlen kiváltója volt az események felgyorsulásának szintén olyan kérdés, amiben Orbánék engedhetnek. A jegybanktanácsban, már ma sem lehet nélkülük döntést hozni, embereik ott ülnek. Mivel nem egészen két évet kell várni Simor mandátumának lejártáig, még ebben a ciklusban a normális módon megszabadulhatnak tőle. Sokan az MNB törvényt egy tárgyalási cselnek tartják. Amennyiben az volt, meglehetősen rosszul sikerült és nagy valószínűséggel nem jött be. Láthatólag az USA és EU számára ez volt az utolsó csepp a pohárban és olyan kemény válaszra ragadtatták magukat, amire Orbánék nem számíthattak. Ráadásul a piacoknak is újabb, sőt talán végleges jelzés volt, hogy Orbánék viselkedése teljesen kiszámíthatatlan, nem lehet a gazdasági racionalitásban bízni velük kapcsolatban. Ebben az esetben a visszakozás már megfutamodásnak számít és a tárgyalófél valószínűleg nem elégszik meg ennyivel. A további kérések fájóbbak lehetnek.
Az IMF delegáció kérheti az államosítások leállítását, visszafordítását. Akár a MOL pakett eladását, vagy az étkezési jegyek lenyúlásának visszafordítását, a hulladékgazdálkodás államosításának leállítását. A nyugati cégek trükkös diszkriminációja, különös tekintettel a kereskedelmi láncokra szintén komoly téma lehet a tárgyalásokon. Az ágazati különadók, sőt akár az egykulcsos adó is felmerülhet. Minden nem ortodoxnak nevezett intézkedés, amik Orbán kormányzásának lényegét alkotják. A vállalkozások szabadságának EU-s alapelve sok mindenre lehetőséget ad, főleg akkor, ha a másik serpenyőben Magyarország lehetséges csődje van.
Ilyen körülmények között, van-e reális lehetőség az IMF megegyezésre? Igazából nincs, de Orbánék nagyhangú provokációja mögött eddig még mindig ott lapult a gyávaság, ha rájuk ijesztettek olyan kérdésekben, amivel a pénzügyi összeomlást kockáztatták, mindig azonnal behódoltak. Ilyen volt a IMF-hez való visszatérés is, amit az S and P leminősítésétől való félelem motivált. Úgy gondolják a pénzügyi összeomlásnál mindent könnyebb a szavazóknak eladni.
Az IMF és az EU persze nem tudja megváltoztatni egy ország politikáját, sőt nem is akarja. Csak annyit akar, hogy a gazdaság működjön és visszakapja a pénzét. A magyar helyzet csak azért különleges, mert az EU tagja vagyunk és a nyugati világ szövetségi rendszerének szerves része. De még ilyen esetben is csak a lakosság, a szavazók akarata kényszeríthet egy kormányt a politikája megváltoztatására. A magyar lakosság jelentős része azonban ma nyugat, multi és piac ellenes. Az IMF és a kormány harcában ők szinte minden körülmények között Orbán mellé állnak, de vajon meddig? Elviselik-e, hogy szegényebben éljenek, de „függetlenül”? Magyarország jövője nem az EU-IMF páros kezében van, hanem a szavazókéban. Amíg ők nagy tömegben támogatják a jelenlegi intézkedéseket, sőt százezrek még kevésnek is tartják a nyugatellenességet, nem lehet sikeres országot építeni. Amíg a parlamentben a pártok versenyeznek a piac és kapitalizmus ellenes hadoválásban, hiába az IMF-EU nyomás. Változni és változtatni magunknak kéne, de erre jelenleg nincs valódi esély.
30 év múlva nem lesz nyugdíjunk
Címkék: adó adókedvezmény családi demográfia gyermektelenség gyermektlenségi népességfogyás nyugdíj
2009.05.26. 19:37
A társadalom elöregedése a legaggasztóbb és hosszú távon biztos katasztrófát eredményező fejleménye a jóléti államok többségének. Magyarország, mint szinte minden negatívumban, ebben is élenjár (a természetes népességfogyás kumulált értéke nálunk a legmagasabb). Ennek pénzügyi következményei csak a felszín, sokkal mélyebb gondok vannak, amikről nem is veszünk tudomást, pedig már ma is ezek határozzák meg életünket.
A puszta tények sem biztatóak. 3,2 millió nyugdíjasunk van és az első Ratkó gyerekek 3 év múlva lépnek nyugdíjas korba. Az ő nyugdíjazásukkal, ami 2020-ig lezárul, a magyar társadalom tragikus helyzetbe kerül. A magyar átlagéletkort tekintve az ő generációjuk 2030 környékén nagy számban elhalálozik és ekkor Magyarország lélekszáma hirtelen 9 millió körülire süllyedhet. Ez a folyamatot csak a Ratkó unokák gyermekei tudnák ellensúlyozni, de az ő körükben nagyon alacsony a gyerekszám.
A helyzet nem oldható meg, ha a magyar lakosság és politika nem érti meg, hogy a nyugdíj nem csak pénzügyi gondokat okoz és megoldása elsősorban szaporulati kérdés. Vagyis csak a jövő gyermekei képesek véglegesen megoldani és nem a korhatáremelés és a nyugdíjrendszer módosítása, pedig ma csak ezekről beszélnek. Bármilyen nyugdíjrendszer legyen is, az a jövő nemzedékek nélkül működésképtelen, mert mégha nem is a felosztó-kirovó rendserben gondolkodunk, akkor is növekvő gazdaságú országra van szükség, mert különben nem lesz értékálló az előtakarékoskodásunk, hiába gyűjtögettünk egy életen át, nem ér majd semmit a pénzünk. A gondok tehát sokkal mélyebbek, mint elsőre látszanak.
- Az idősek aránya erőteljesen növekszik. A táradalom 20 százaléka lesz rövid időn belül 55 év felett, de egyetlen mutatóban sem állunk jól. Ezzel párhuzamosan iszonyatosan magas a rokkantnyugdíjasok száma és nincsenek számukra megfelelő foglalkoztatási formák, de nincs is erőteljes igény erre.
- Ablakon kidobott tudás. A korai nyugdíjazással a társadalom rengeteg tudást, tapasztalatot és kapcsolatot veszít, ami számszerűsíthető veszteség. A 60 évesek életük folyamán szakmájukban többet láttak, mint a legjobb egyetemen végzett 30-asok. Tudásuk a munkapiacról való kilépésükkel elveszik, ez nemzetgazdasági kár.
- Nem születik elég gyerek. Meg kell érteni, a nyugdíj kifizethetősége nem pénz, hanem gyermekkérdés. Tételezzük fel az a szélsőséges esetet, hogy senkinek nincs gyereke. Így mindenki maximális pénzt tud félretenni öreg napjaira, mert nem kell a gyerekekre költeni. Mégis nyilvánvaló, hogy ilyen ország nem tudna nyugdíjakat fizetni. A nyugdíjrendszer stabilitását a gyermekek nagy száma adja meg. Ez nem függ a nyugdíjrendszertől, tőkésítettés afelosztó-kirovó rendszerben is igaz, mert munkavállalók nélkül összeomlik az ország pénzügyi rendszere és vele a nyugdíjkassza is. Bármilyen paradox is, nem a nyugdíjra félretett, hanem a gyermekbe fektetett pénz hozza a legjobb hozamot a nyugdíjkasszában. Ez 50 éve még komolytalanul hangzott volna, de ma ez a valóság.
- Cigányság integrálatlansága. Az egyetlen csoport, amelyben a szaporulat megfelelően magas, a cigányság. Természetesen nem tudunk biztos számokat, de a cigány falvak korfája eligazítást adhat. Itt a 18 év alattiak száma 50%, míg a társadalom egészében ez alig több 20 százaléknál. A trendek azt mutatják, hogy ezeknek a cigánygyerekeknek kéne a jövő nyugdíjasait eltartani, de a cigányság körében nagyon magas, becsélések szerint 60-80%-os a munkanélküliség. Amit a statisztika biztosan tud, hogy a 15-24 év közötti korosztályban 20 százalék az egész országra vetített munkanélküliség. Ez az adat természetesen nem a cigányságra vonatkozik, de mivel a továbbtanulók között arányuk rendkívül alacsony, 1% alatti, azt kell feltételezni, hogy a 24 év alatti munkanélküliek között felülreprezentáltak.
- A fiatalok nagyon későn lépnek be a munkapiacra. A nyugdíjrendszeren kétoldalú nyomás van. Az idősek korány lépnek ki a munkaerőpiacról, a fiatalok túl későn lépnek be. Ráadásul a 15-24 évesek között a legmagasabb a munkanélküliek száma. Túl sok gyerek tanul tovább felsőfokú intézményekben, kevés a 18 éves korára eladható szaktudással rendelkező munkaerő, mivel ezeket a szakképzési formákat gyakorlatilag megszüntették. A fiatalok, a felsőfokú tanulásra nagyon sok időt fordítanak, de ez nem jelenti azt, hogy nagy mennyiségű tudást szereznek. Felkészítésük kis hatékonyságú, hosszú idő alatt szereznek kevés tudást.
- Szellemi öregedés. Elöregedésének és a kevés fiatalnak, nem pénzügyiek a legaggasztóbb következményei. A szellemi öregedés nagyobb hátrányokat jelent. A világot általában a fiatalos szellem, a tudásvágy és a lázadás újítja meg, (ehhez a 18 év alattiak számának jóval 30 szazalék fölött kell lenni). Egy nyugdíjas társadalomban, kihal a kezdeményező készség, a változásra, fejlődésre való hajlam. Egy nyugdíjas társadalom jövőre irányultsága csökken, elveszti távlatos céljait és versenyszellemét. Éppen ezekkel a gondokkal küzdünk, ahogy már többen megfogalmazták, a magyar társadalom egyik életcélja nyugdíjasnak lenni. A 40 éves meggazdagodott vállalkozók az 50 éves közalkalmazottak, gyári munkások vagy marketingesek hasonlóak ebben. Motiválatlanok, nem életcéljuk a szakmai siker, és más hagyományos értékek, nem tekintik hivatásuknak munkájukat. Ezért viszik ki szaktudásukat túl korán a piacról. A magyar legenda a leleményességről már a múlté, csak ügyeskedés van helyette. A nyugdíjas Magyarország képtelen alkalmazkodni a 21. század megváltozott kihívásaihoz. Amennyiben nem mozdítjuk ki a társadalmat ebből a nyugdíjra irányult mentalitásból, nem lehetünk sikeresek.
- Nyugdíjas politikai rendszer. Mint láthatjuk, nálunk a politikai küzdelem szinte csak a nyugdíjasok kegyeiért folyik. 3,2 millió szavazó, minden alkalommal képes eldönteni a választásokat. Ezért merülnek fel a kampányokban a 13., 14. havi nyugdíj kérdései, ezért retteg mindenki kimondani a reform szót, és ezért nem mertünk semmit változtatni az elmúlt évtizedekben. Tudom, az elitet okoljuk gondjainkért, de legalább annyira kéne a nyugdíjas politikai rendszert, mert csak olyan elit képes nyerni a választásokon, aki kiszolgálja az ő konform igényeit, aki a gondoskodó, a szerzett jogokat megvédő államot hirdeti. Így nem tudunk lépéseket tenni az egyéni felelősség vállalás, a versenyképesség felé. A nyugdíjas politikai rendszer az, amely leginkább okolható a szükséges reformok elmaradása miatt.
1. Nyugdíjasok
- Nyugdíj helyett adókedvezmény. A legfontosabbnak a nyugdíjkorhatár emelése tűnik, de ezt nyugdíjra irányult társadalom nehezen fogadja. Ezért a motivációra kell a hangsúlyt fektetni. A nyugdíjkorhatár fokozatos emelése mellett az embereknek 62 év fölött 30%-os adókedvezményt, maximum a minimálbér nettó értékének megfelelő adókedvezményt kell adni.
- Természetesen a nyugdíj melletti munkára ez nem érvényes, amit teljesen meg kell tiltatni. 70 év fölött az adókedvezményt 50%-ra kell emelni, de továbbra is csak a minimálbér összegének megfelelő nominális összegig. A közszférában ez a kedvezmény ne járjon, mert itt inkább csökkenteni kell a dolgozók számát és nem munkában tartani az időseket.
- A fegyveres testületek esetén a szolgálati idő utáni nyugdíj helyett szintén választhatnának adókedvezményt és ezt magukkal vihetik a magánszférába is, a nyugdíjasokhoz hasonló rendszerben. Az élet végéig tartó csökkentett adó vonzóbbá tenné az ilyen pályát mint a fiatal nyugdíjazás.
- A rokkantnyugdíjakat szigorúan felül kell vizsgálni és mértéküket lejjebb szállítani. Itt minimálisan 200 ezer embert kell visszakényszeríteni a munkapiacra.
2. Gyerekek
- A gyermek elsősorban nem pénzkérdés. Kutatások is bizonyítják, de a hétköznapi tapasztalat is igazolja, hogy a legszegényebb társadalmakban a legnagyobb a szaporulat. A gyermek elsősorban értékrend kérdése és a mai értékrend, az anyagi kérdéseket a gyermek elé helyezi. Külföldi kutatások már olyan eredményre is vezettek, hogy a gyermektelen párok boldogabbnak gondolják magukat. Ezért elsősorban az anyagi ügyeken kívül a társadalom gyermekesekkel szembeni viselkedését kell átalakítanunk. Az anyák és a gyermekesek társadalmi megbecsülése legalább annyi hasznot hozhat, mint pénzbeli támogatásuk. A legnagyobb hatással a tartósabb, kiszámíthatóbb házasságok, és a vallásosság terjedése lehetne, de természetesen ezek olyan változások amire a kormányzatok rövid távon semmilyen befolyással nem bírnak.
- Gyermekek utáni adókedvezmény. A gyermekszám növelésére egyetlen kivitelezhető, anyagi eszközökkel támogatható megoldás látszik, és ez a Gyermektelenségi adó, vagy a másik oldalról szemlélve a Gyermekek utáni adókedvezmény. Amennyiben elfogadjuk, hogy csak akkor van nyugdíj, ha van gyerek, akkor a járulékfizetés nem lehet az egyedüli jogosultsági tényező. A gyermek léte vagy nem léte a rendszer szempontjából pénzben mérhető érték. A nevelési költségeket és a potenciális jövőbeli munkaerő értékét valamilyen módon honorálni kell. A kedvezménynél nem szabad nominális felső korlátot szabni és nem lehet a csonka családokat jobban támogatni, mint a teljeseket, mert a cél, hogy a gyerekek teljes családban nőjenek fel és hogy ott legyen a legtöbb gyerek, ahol a szülők a gyermek érdekének legmegfelelőbb körülményeket képesek biztosítani. Ezt diktálja a születő gyermekekkel szembeni felelősség, mert ma a gyermekszegénység legbiztosabb két kritériuma a 3 vagy több gyermek és a csonka család. Ez azért van, mert háromnál több gyermek statisztikailag érzékelhetőn csak a legszegényebb családokban van. Ezzel a rendszerrel, a kutatások szerint is csak a szegénységet termeljük újra és nem segítünk senkinek.
- A családi pótlék rossz megoldás, mert a mai rendszerben a felelősebben gondolkodó középosztálybeli családoknál a gyermek gazdasági katasztrófa lenne, pedig őket kéne rávennünk a magasabb gyerekszámra. A jelenlegi rendszer, csak a halmozottan hátrányos helyzetűeket ösztönzi magasabb gyermekszámra, mert náluk a gyerek még ilyen körülmények között is gazdaságilag pozitív szaldójú. Ezért öngyilkos stratégia gyermekkérdésben a rászorultsági elv érvényesítése. Egy középosztálybeli családnál a gyermek születése az első 3 évben, az egyfőre jutó bevételeket, akár felezheti is, míg a legszegényebbeknél akár növelheti. Ma a középosztálytól azt várjuk el, hozzon hatalmas anyagi áldozatot a közösségért, sodorja veszélybe jövőbeli családja anyagi helyzetét, kockáztassa a lecsúszást, míg a legszegényebbeket jutalmazzuk a gyermekekért. (ez a jelenség, az, amit Gyenei Márta a stratégiai gyereknek nevez: http://www.demografia.hu/Demografia/2004_3-4/Kemeny%20Istvan_kozl.pdf 10. oldal, a tanulmány a Népszabadságban is megjelent, de nem érhető el online)
- A lakhatás kérdése. A magyar családokmielőtt gyermeket vállalnak, szeretnék biztosítva látni lakhatásukat. Nálunk ez saját tulajdonú lakást jelent. Bérelt lakásba a családoknak csak nagyon kis része vállal gyermeket. Ez érthető is, mivel a magyar bérlők meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben vannak. A legtöbb ingatlant feketén adják ki, a bérbeadó kényére-kedvére emelheti a lakbért és bármikor felmondhatja a szerződést. A fiatal párok vállalnának bérleményben is gyermeket, ha biztosítva látnák, hosszú távra lakhatásukat. Ezért a bérlők jogait törvényben kéne védeni. Szabályozni a folyamatos bentlakókkal szemben érvényesíthető áremeléseket és a felmondás feltételeit nagyon meg kell szigorítani. Ez sok országban, ahol bérelt ingatlanra alapul a társadalom erősen szabályozott terület, mert csak így teremhető meg az élet kiszámíthatósága, a társadalom alapjainak stabilitása.
- A gyermektelen nők ellentmondásos szerepe. Van még egy súlyos etikai kérdés a gyermekszámmal kapcsolatban. Ez pedig, hogy a nők kevesebb ideig fizetnek járulékot, de tovább veszik igénybe. A társadalom történelmi távlatokban ezt elfogadja, mivel a nők hozzák világra a jövő generációit, és mint anyák, ez a kivételezettség megilleti őket. Azonban, ha nem szülnek gyereket, vagy keveset szülnek, ez a kivételezettség egy idő után igazságtalanná válik. Ez fajsúlyos kérdés, mert a Ratkó unokák 40%-a még nem szült, pedig ők már 34-35 évesek.
A világ sok országában nincs nyugdíjrendszer, ezek közül sokakat a jövő nagyhatalmainak tekintünk. Ezek, a főleg ázsiai országok, hatékonyabban működnek és versenyképesebb népességgel rendelkeznek, mint mi. Könnyen kialakulhat olyan helyezet, hogy a versenyben alulmaradunk és a jelen jóléti rendszerünk fenntarthatatlanná válik. Ennek vannak már jelei. Nyugdíj nem volt mindig és nagy valószínűséggel nem is lesz mindig, habár a ma emberének ez elképzelhetetlennek tűnik. A nyugdíjrendszer hiánya pozitív következményekkel is jár. Erősödik a család, a családi szolidaritás lép a közösségi helyére, az állami elvonási szintek erősen csökkennek, mert nem kell járulékot szedni, a lakosság sokkal idősebb koráig dolgozik, a foglalkoztatottság magasabb elméleti szintekre emelhető. Az életünkért érzett egyéni felelősség rendkívül fontossá válik.
Magyarország még nincs olyan helyzetben, hogy erre kelljen számítani, de a következő 30 év sok újdonságot hozhat. A jelenlegi rendszer nem tartható fenn 25 évnél tovább, de már addig is válság válságot követ majd, hiszen mindig csak addig megyünk el, amíg nagyon szükséges. Halogatjuk tovább a gondokat. Ez a kérdés nem a politikusok dolga, mert a nyugdíjasoknak kéne megérteniük, hogy nem arra kell szavazni, aki azt ígéri minden marad a régiben, hanem arra, aki azt mondja ez nem mehet így tovább. Az utóbbi nézi az ő érdekeiket, az első csak a saját hatalmára gondol.