Végre februárban növekedett az építőipari termelés.  Kiderült azonban, hogy ez csak pár jelentős állami és önkormányzati szerződésnek tulajdonítható, melyekből csak néhány cég profitált. Ez jól példázza milyen is az oligarchák által irányított (járadékvadász) gazdaság és társadalom, és mik biztos bukásának okai.

A statisztikát figyelők megdöbbenhettek az építőipar hosszú idő utáni markáns felívelésétől. Februárban 7,2%-kal nőtt a termelés, igaz, még így is 47 százalékkal teljesít rosszabbul, mint 7 éve. De még mielőtt nagyon megörülnénk a számok mögé nézve kiderült, nem Magyarország teljesít jobban, csak annak egy nagyon szűk része. Nevezetesen az állami megbízásoknál előnyt élvező nagyvállalkozások. Az építőipar olyan mélyre süllyedt, hogy néhány nagy közlekedési és önkormányzati beruházás komoly növekedést képes generálni benne. Ez persze mit sem segít az ágazat még talpon maradt 86 ezer cégének, néhány vállalkozást gazdagít csak.

Már jó ideje megfigyelhető, hogy a hol lassabban, hol gyorsabban süllyedő építőipari termelésnek van egy ága, ahol meghatározó a növekedés. Az állami közlekedési beruházások száguldanak. Az ÁAK már közzétette az elkövetkezendő évre tervezett beruházások listáját, az EU-s pénzek lehívása ezen a területen töretlen. Ami kiemeli, hogy a többi területen meglehetősen kínkeservesen osztogatják a pénzeket, a pályázók belefulladnak a bürokráciába.

Persze örülni kell a növekedésnek, de azért érdemes elgondolkodni rajta. A belföldi gazdaság egésze folyamatos szabadesésben van. A beruházások, a hitelezés, a fogyasztás nem akar magához térni. Az egyetlen terület, ami láthatólag működik az állam vagy önkormányzatok által megrendelt munkák. Még legjobb indulatú megfigyelő fejében is szöget üt az összefüggés. hogy talán itt maguk a cégek rendelkeznek akkora befolyással, hogy az ő üzletükbe áramlik az állami pénz.

Vannak, akik hisznek az oligarchák által irányított gazdaságban és a kormányzati körök is ezek között vannak. A kimondott elképzeléseik között szerepel, hogy a külföldi multik helyett magyar nagyvállalkozókat kell helyzetbe hozni. A koncepciót maga a miniszterelnök is többször megvédte. Az építőipari adat megmutatja, mit is jelent a gyakorlatban egy ilyen befolyásos csoport léte. Képesek magukat függetleníteni a gazdaság egészétől és közösségi pénzek segítségével növelni termelésüket, nincsenek nagy versenynek kitéve, nem kell leszorítani áraikat, miközben minden más gazdasági terület stagnál. Bátran feltételezhetjük, hogy ezek a közösségi pénzek máshol jobban hasznosultak volna a gazdaságban. Így lesznek közösségi vagyonokból magánvagyonok, végül is ezt jelenti az oligarcha, a járadékvadász társadalom.

Arra, hogy az oligarcha világ nem működik, az éppen a csőd szélén tántorgó Szlovénia a legjobb példa. Eddig nem igazán beszéltünk róla, de Szlovéniát néhány oligarcha család irányította, nem engedték be a szektoraikba a külföldi versenyt, állami bankokon keresztül adtak maguknak hiteleket (egy pillanatra jusson eszünkbe a nulla százalékos MNB kamat). A történet működőképesnek is tűnt közel 20 évig, mint ahogy a szocializmus is annak tűnt sokáig. Aztán kidurrant a lufi, a hitelek elfogytak és nincs, aki visszafizesse őket.  Szlovénia bizonyítja, hogy egy kicsi, erőforrások nélküli ország számára nagyon hátrányos az oligarcha világ, az ilyen országokat csak a teljesítmény, a tudásra épülő gazdaság képes hosszabb távon előre vinni. Természetesen a nagy erőforrásokkal rendelkező országoknak is hátrányos az oligarchák által irányított társadalom, de ott a végtelen erőforrások sokkal tovább képesek elfedni a gondokat.

Az oligarchák által irányított gazdaság képes növekedésre, ahogy azt Szlovénia példája is mutatja, a növekedés nagy része úgy jön létre, hogy a közösségi vagyonokból lassan magánvagyonok képződnek. Például az állam autópályát épít, nulla százalékon hitelez bizonyos cégeket, korlátozza kedvükért a versenyt. Ezt a tipikus járadékvadász társadalom. Ez ugyan növeli a GDP-t, a jövedelmeket és a fogyasztást, de befektetett vagyon nem képes újratermelni magát és néhány évtized múlva ez általában ki is derül. Amely országokban a közösségi vagyonok szinte végtelenek, lásd olaj és nyersanyagok, ott ez a folyamat nagyon sokáig mehet. Pontosabban addig, amíg a nyersanyag árak a magasban vannak, de ha azok csökkenésnek indulnak, összeomlik a rendszer. Még egy Szaúd-Arábiához hasonló erejű ország is tartós 80 dollár alatti olajárnál komoly problémákkal nézhet szembe. Oroszország, Venezuela és társaik ereje is addig tart, amíg az olaj ára magas.

Magyarországon az oligarchák megerősödésével csökkent a verseny és felgyorsult a járadékvadászat társadalom kiépülése. A trafiktörvény, az állami földek, kiskereskedelmi vállalkozásokra vonatkozó szabályok és az összes más nemzeti köntösbe bújtatott, egyes csoportokat előnyben részesítő intézkedés ezt erősíti. Ezek nem a nemzet egészét, csupán egy szűk csoport érdekét szolgálják, amelyek ilyen módon több közösségi vagyont képesek magánvagyonná változtatni. Így is nőhet ugyan a gazdaság, mint az építőipari adatok mutatják, de Szlovéniához hasonlóan olyan beruházások keletkeznek, amelyek nem termelnek annyit, mint amit rájuk költöttünk és ez egy-két évtizedes távlatban hátrányba hozza az országot.

Mire azonban ezek kiderülnek és mire ezek érezhető gazdasági válságot okoznak már senki sem fog közvetlen kapcsolatot keresni azokkal az ügyekkel és személyekkel, amik ezt a folyamatot elindították. Azt, hogy ez nem egy jó világ arról az a 86 ezer építőipari vállalkozás tudna mesélni, amelyek az életükért küzdenek, miközben egy szűk csoport soha nem látott növekedést könyvel el. Az egészet az teszi igazán izgalmassá, hogy a politikusok még dicsekedhetnek is vele, hogy véget vettek az építőipart sújtó recessziónak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.