Ha nem omlik össze ebben az évben a magyar gazdaság, akkor Orbán Viktor megnyeri a 2014-es választást, ha összeomlik, akkor a Jobbik nyer. Beérett Orbán szabadságharcos stratégiája, amiben saját kormányzásának ellenzékét játszotta el. Mulatságosnak tűnt békeidőben állandóan háborúról szónokolni, azt állítani, hogy ugyan ő kormányoz, a gyenge eredményekért mégis más felelős, de úgy látszik nincs olyan állítás, amit ha megfelelő helyről elégszer mondunk, ne hinné el a nép egy része. Ők még azt is elhiszik, hogy az ország gyenge állapotáért az ellenzék és külföldi szövetségesei és nem a kormányzat a felelős.

Egyre feltűnőbb, hogy a két politikai oldal nincs egy súlycsoportban.  Amíg az egyik megvédi a hazát, amely minden tény szerint háborúban áll, felszabadítja az elnyomó hadak uralkodása alól, végre igazságot szolgáltat az elnyomott magyar népnek, addig a másik azért aggódik, hogy miért nem hoznak még egy sütit a kávéhoz. Az egyik serpenyőben a magyar nemzet függetlenségének kérdése van, hogy végre ledobjuk-e magunkról a rabigát, a másikban, hogy szavazzunk arról, hogy rabok legyünk vagy szabadok, mert a demokratikus játékszabályok szerint ezt így kell eldöntenünk. A nép nem akar szavazni, mert háború van és a háborúban más szabályok érvényesek. Amikor az ország hadban áll, külföldiek támadják, összefogva a belső árulókkal, akkor egy kormányzatnak olyat is megbocsátanak az emberek, amit békében nem. Háborús időkben nem szeretjük a rinyáló kisfiúkat és kislányokat, akik a bombák zuhanása közben arról sírnak, hogy elveszett a jog és a demokrácia. A háborúban a sikeres hadvezéreket tisztelik és nem a rinyálókat. A háborúban parancsokat kell teljesíteni és nem vitatkozni azok helyességéről. A háborúban egy hadvezér kell és sok parancsot teljesítő katona, nem vitafórum a haditervről. A parancsmegtagadókat, a folyton aggodalmaskodókat egyszerűen lelövik. De a mi hadvezérünk ennél jobb ember, ő nem lő le senkit.

A háborúban lehet hibázni, vannak veszteségek. Lehet magasabb az infláció, alacsonyabb a növekedés, nagyobb az adósság, magasabb a benzin ára, magasabbak az adók. A háborúban el lehet venni a segélyt, a rokkant nyugdíjat  lehet egy nap alatt törvényeket hozni és meg lehet őket másnap változtatni. Aki ezeket felhánytorgatja a nép ellensége és a támadókat szolgálja.

Orbán újra ellenzékből indul neki a választásoknak. 2008-ban a szociális népszavazással zúzta szét a kormányt, most a rezsicsökkentéssel és más akciókkal az országot valóban irányító, rabszolgatartókat és azok magyarországi segítőit. Ők azok, akik valóban kormányozzák ezt az országot, az IMF, az EU, a pénzvilág (zsidók?) és magyar csatlósaik, a szocik és azok mutációi. Ezt a színfalak mögött, a sötétben rejtőző kormányt kell most megdöntenie a Fidesz szabadságharcának. Egy utolsó roham és végre azok kormányozhatnak, akik tényleg ezt a hazát szolgálják, tényleg a magyar embereknek akarnak jót. Ez a választások tétje. Ezzel kéne versenyezni az ellenzéknek. Ők meg a szólásszabadságról nyavajognak, Matolcsyt szidják, miközben a haza végveszélyben. Ez nem lesz elég.

Hogyan lehetne legyőzni egy háborús hőst azzal az üzenettel, hogy elveszi a demokráciát és a jogállamot és vannak hibák a kormányzásban. Ellenségeink legjobb szövetségese, a demokrácia és a jogállam. Ez volt a vérszívók eszköze volt arra, hogy minden pénzt és profitot kiszivattyúzzanak az országból és bennünket rabszolgává tegyenek. Ezek csak őket védték a kisemberekkel, az igaz magyarokkal szemben?

Végre a döntések nem az ellenségeknek kedvező demokratikus és jogszerű úton születnek. A jog ellenségünk bástyája volt, amivel akadályozták, hogy kivívhassuk szabadságunkat. A bíróságok végre nem állhatnak a szabadságharc útjában, hiába döntenek a vérszívók érdekeinek megfelelően a kormány képes támadásukat visszaverni, döntéseiket semmissé tenni. Végre az erkölcsös hazafiak a demokratikus időhúzást megkerülve képesek azonnal a hazát szolgáló döntéseket hozni, minden külső kontroll nélkül. Mert a külső kontroll, mindig a külső ellenséget szolgálja.

Orbán végre elhozza az igazság uralmát a jog felett, ha a jog az igazság útjában áll, akkor a jognak buknia kell. Az igazságnak mindenképpen győznie kell. Az igazság egyetlen letéteményese pedig a magyar nép érdeke, ennek egyetlen valódi képviselője és ismerője Orbán. Így az igazság egyetlen letéteménye maga Orbán.

Onnan ismerhető fel a haza ellensége, hogy védi demokráciát és a jogállamot, próbálja a népet azzal lázítani, hogy nem dübörög a gazdaság. Ezzel szemben az igazság az, hogy az első négy éve arra kellett, hogy megteremtődjön az igaz magyar kormány teljes cselekvőképessége, ezért nem jutott idő, hogy mindent rendbe tegyenek, de Magyarország jobban teljesít. A második négy évben végre képes lesz arra koncentrálni, hogy felemelje hazánkat. Döntéseit hála Istennek végre senki nem fogja tudni megkérdőjelezni és akadályozni. Mivel ő soha nem akar rosszat nekünk, mindig, minden döntésénél csak a haza és köz érdekét tartja szem előtt, minden fölé helyezett kontroll csak hatékonyságát csökkentené. Nem kell más hatalom fölé, csak Istené és saját lelkiismeretéé. A hatalommegosztást azért találták ki, mert máshol korruptak, hatalomvágyók és önzők a vezetők, olyanok, mint nálunk a szocik és mutációik. Nálunk többé nincs szükség rá, mert a hatalom erkölcsös, ami önmagát képes kordában tartani.

Ha ma tartanának egy népszavazást, hogy kenyeret vagy demokráciát szeretnének az emberek. Bizonyosan a kenyér nyerne. Az emberek habozás nélkül a Kádár rendszert választanák. Egy percre sem jutna eszükbe, hogy a Kádár rendszer csődbe ment, hogy 20 év hátrányba került 30 év alatt a nyugattól.

Az ellenzék saját hazája árulójává vált és minél erősebben mondja, hogy jogállam kell és demokrácia, hogy nem működik a gazdaság, hogy ne menjünk szembe a nyugattal, annál mélyebbre süllyed hazaárulása mocsarában. Ahogy egy kommentelő szépen megfogalmazta.

„Ők(nagy történelmi elődeink, a Kossuthok és Széchenyik) is szabadságharcosok voltak, pont mint Orbánék. És az ő korukban is, sőt a nagy országátalakítások korában is, például Szent István vagy IV. Béla idején, ugyanazok az emberek próbálták akadályozni nagyjaink országmentő munkáját, mint most. Külföldi bérencek, nyerészkedők, hazaárulók, idegenszívűek. Ti.”

A képlet egyszerű, minél többet beszélnek a Klubrádióban a demokrácia elvesztéséről, annál inkább bizonyítják, hogy hazaárulók. A józanész világa véget ért és eljött az indulatoké. A józanész szavával többé nem lehet megmozgatni a választókat, csak indulatokkal. Orbán 2010-ben legyőzte a szoci kormányt, 2014-ben történelmi feladata, hogy legyőzze a titkos világkormányt és idegenszívű bérenceit. Ehhez kéri az emberek szavazatát, ehhez kéri az emberek aláírását. És meg is kapja.

A 3 éves kemény munka eredményeként a populista szavazóréteg 2,5-3 milliósra hízott (Jobbik és Fidesz együtt), ők lettek a legnagyobb egységes tábor, akik hasonló üzenetekre nyitottak, akiknek füle bezáródik, ha bármi ezzel szembeálló tényt hallanak. Ennek a tábornak a világnézetét évtizedekig nem lehet megváltoztatni. Egy gazdasági összeomlás csak annyit változtatna, hogy a tábor átvándorolna a Fidesztől a Jobbikhoz és őket segítené hatalomra.

Ugyan matematikailag van elég szavazó a másik oldalon a kormány leváltására, mert valami miatt mindenki úgy tekinti, hogy a rejtőzködő szavazók az ellenzékkel tartanak. Könnyen lehetséges azonban, hogy jelentős részük a populista táborra szavaz végül. A matematikai reményhez még arra is szükség lenne, hogy a populista szavazótábor minél nagyobb része szavazzon végül a Jobbikra a Fidesz helyett. Az egész okoskodás azonban mit sem ér, ha az ellenzéki szavazók nem hiszik el, hogy nyerhetnek. Ennek a reménynek a mozgósítóereje nélkül a lehetőségeknél is nagyobb vereséget szenvednek. A minél előbbi összefogás ehhez a minimum üzenet. Ennél azonban több kell, a demokrácia, jogállam és jajj nagy a baj rinya kevés lesz. Valami komolyabbat kell kitalálni, olyat, amire háborúban is vevők az emberek. Mert háború van ezt meg kéne végre érteni.