Orbán kötcsei és egyéb a választások körüli beszédei, a polgárinak mondott oldalon sokakat lelkesítettek, de ennél szélesebb rétegeknek adtak reményt egy jobban működő, kevésbé korrupt kormányzásra, ami a centrális erőtér koncepciójában öltött testet. Egy olyan kormányzás képe bontakozott ki, amely együttműködésre törekszik, megteremti a társadalmi bizalmat, bevonja az embereket a politikába. Szavai szerint "Be kell vonni az embereket a csapatba, velük együtt kell dolgozni", „minden javaslatot a legnagyobb örömmel fogadunk” Biztató volt, hogy a társadalmon belüli harc befejezését ígérte „az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk”, „az egész társadalmat újra és újra megosztó vitákat benn tartjuk az elit szűk köreiben”. A jobboldali elit örült, úgy képzelték, a centrális erőtér saját maga ellenzéke lesz, felveti és meg is oldja a problémákat. Depolitizálja a politikát. „egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket” Kötcsén még ezt mondta: „Azért alakítunk kormányt, mert így nagyobb jólétet és biztonságot lehet elérni, nagyobb mértékben lehet garantálni az egyéni, illetve a kollektív függetlenséget és szabadságot”.

Ezekből egy nyugodt, polgári kormányzás volt kiolvasható, de akik ebben reménykedtek súlyosan csalódtak. Végig kellett nézniük, amint Orbán feladja a centrális erőteret, ahogy a nyílt cigányozás kivételével átveszi a jobbik kommunikációjának, „értékrendjének” jelentős részét. A jó kormányzás helyett pedig minden erejével elkezdi építeni saját rejtett hatalompolitikai rendszerét.

Kiegyezés helyett harcra, sőt háborúra berendezkedett kormányzást kaptunk. Az összefogást segítő eszközök a nemzeti konzultáció, a NER, cinikus népbutítássá silányultak. A társadalmi bizalom, a jövőbe vetett hit, az összefogás lehetősége eltűnt. A szakmai kérdések politikaiakká váltak, minden a szocializmushoz hasonlóan átpolitizálódott. A viták belül tartása helyett a kritikusokat ellenségnek kiáltották ki, ahogy arról Szörényi nemrégiben őszintén beszélt. A vitákat a társadalom minden területén gyengítették, felszámolták, vagy álvitákká alakították, mint láthattunk ezt Orbán Fidelitasos operett egyetemistákkal való „konzultációja’ esetében.

Orbán rövid két év alatt elvesztette, a centrális erőteret, amit két évtizedre biztosnak mondott, véget ért a „példátlan nemzeti összefogás”. Ha tudta mit kéne tennie és lehetősége is volt rá, miért nem tette? A baloldal hiteltelen volt, a hagyományos politikában csalódtak, óriási bizalmi tőkével rendelkezett, bármit elérhetett volna. Ha Orbán képes volt ezt mondani Kötcsén: „Szépen, nemesen és választékosan … nem lehet élni, ha az elit az önteltség, … az önelégültség, … a törtetés, … az állandó támadás, vagy … szorongás állapotában leledzik, … ha a számonkéréstől való félelem, az önvédelmi reflexek vagy az … önigazolási kényszer határozza meg mindennapjait.” Akkor miért viselkedik éppen így? Miért nem engednek néha, miért vállalnak minden botrányt a beszerzésektől a külpolitikáig, miért háborúznak mindenkivel? Miért tartanak ki a Matolcsyk, Hoffmanok mellett, sőt miért nyitnak újabb frontokat Fekete Györgyökkel? Miért nem lépnek a nyugalom felé?

A másik izgalmas kérdés, hogy a botrányok, a látható hatalomkoncentráció és jobbra tolódás után miért tart ki mellette azon szavazók fele, akik polgári kormányzásra számítottak?

Ezt követői nem is akarják észrevenni, mert szertefoszlana minden reményük, hogy a dolgok jobbra fordulhatnak az országban. Szinte hősnek látják, mert lebontja az amúgy már nem létező rendszert. Kisöpri a komcsikat a közigazgatásból, elveszi anyagi javaikat, médiájukat, földjeiket. A célért semmi sem drága, lehet nem becsületesen pénzt szerezni, agymosó propagandát folytatni, mások jogait korlátozni. Amikor Orbán azt mondja „Tessék még több földet elvenni a hosszú távú gazdálkodási szerződésekből és odaadni újaknak másoknak.„  akkor hívei szerint végre befejezi a rendszerváltást.

A következő választások tétje, igen nagy. Orbán elképzelése szerint, ha kap még egy ciklust be tudja fejezni a munkát, és el tudja érni amit a Fideszben sokan létkérdésnek tartanak, a néhány évtizedes folyamatos kormányzás lehetőségét. Abban a rendszerben a kormány számon kérhetősége még korlátozottabb lesz, a szabad választások még a jelenlegi szabályokban lehetségesnél is nehezebbé válnak. Így számunkra a kérdés, hogy meg lehet-e állítani Orbán hatalompolitikai rendszerének kiépülését? Hogy megtartjuk-e az esélyét egy valóban számon kérhető kormányzásnak, amely a klientúra rendszer helyett egy érdemalapon működő társadalmat épít majd.

Ehhez azonban a legnagyobb esélyes Bajnainak, vagy más baloldali vezetőnek, meg kell tudni győzni a kiábrándult polgári szavazók legalább egy részét, hogy ők, akiket a szocialista rejtett társadalom részének tartottak, nem annak feltámasztásán munkálkodnak.